Keresési találatok: érettségi

A módosító javaslat azt is előírta volna, hogy a 6. osztály végén megszervezett felmérők esetében, illetve a 8. osztály végén tartott képességvizsgán minden tanuló egységesen az anyanyelvéből vizsgázzon.

2019-10-22 08:47:35

Ezekre a tárgyakra összesen 373-an jelentkeztek, ebből 306-an jelentek meg a vizsga helyszínén.

2019-08-27 05:34:57

Augusztus 23-án a szaknak megfelelő kötelező tárgy, 26-án pedig az opcionális tárgy következik az írásbelik sorában.

2019-08-22 13:09:26

Az eredményeket szeptember 3-án közlik, és ugyanaznap 16 óráig fogadják az óvásokat. A végleges eredményeket szeptember 7-én hozzák nyilvánosságra. 

2019-07-15 05:51:45

Az írásbelik után vetett véget életének – most kiderült, 9,25 volt az érettségi átlaga.

2019-07-09 11:18:40

Kolozs megyében 81 százalékos volt a diákok sikerességi aránya, Ilfov megyében viszont csak 38 százalék…

2019-07-08 09:55:25

Országosan több mint százezer fiatal ragadott tollat nap mint nap reggel 9 órától. Megyénkben 1901 tanuló iratkozott be érettségi vizsgára.

2019-07-03 21:51:02

136.087 diák számára kezdődött meg az írásbeli érettségi, a vizsga első eredményeit július 8-án fogják közölni.

2019-07-01 06:41:07

Június 3-án elrajtolt a 2019-es érettségik időszaka: a diákok első körben, június 3. és 13. között a szóbeliken, majd alig egy hónap múlva kezdődik a sokkal nagyobb felkészültséget igénylő írásbelik sora.

2019-06-04 07:31:33

Andronescu Az oktatás egyesít minket elnevezésű projekt bemutatóján beszélt erről, amit a tárca a bukaresti Központi Egyetemi Könyvtár aulájában szervezett.

2019-03-29 15:44:02

A Szatmár megyei eredmények alig maradnak el az országos átmenési rátától.

2018-09-03 06:52:38

A hét első napján román nyelv és irodalomból vizsgázhattak a diákok.

2018-08-20 12:20:42

Az országos sikerességei arány 67,7 százalék, ezt a lécet a Szatmár megyei érettségizőknek nem sikerült megugraniuk.

2018-07-06 10:45:33

Sem Turburea, sem Stoina településen nem sikerült túl jól az érettségi a helyi műszaki líceumok diákjainak. Gyakorlatilag senki nem ment át a vizsgán.

2018-07-05 07:44:39

A megyei eredmények nem sok meglepetést okoztak, a lista legelőkelőbb helyeire a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai kerültek.

2018-07-04 12:48:53

A zenész gyermekei sikeresen leérettségiztek.

2018-06-30 04:05:45

Szerdán matematikából és történelemből írtak az érettségizők, 86-an azonban nem jelentek meg.

2018-06-28 07:21:07

A keddi anyanyelvi megmérettetés gond nélkül zajlott Szatmár megyében.

2018-06-27 06:25:02

Az érettségi első napján román nyelv és irodalomból tették próbára a vizsgázókat, kedden az anyanyelvi megmérettetéssel folytatódik a sor. 

2018-06-26 19:17:32

Az érettségi első napján kilencven diák nem jelent meg a vizsgaközpontokban.

2018-06-26 06:13:19

2018-06-25 09:54:03

Minden évben megrendezik a párnapos programot a diákoknak, hogy az érettségit megelőző nagy hajrá előtt a pihenésre is jusson egy kis idejük. 

2018-05-11 09:45:44

Kinek az orvosi, kinek a mérnöki pálya vonzóbb. Egy dolog azonban biztos: nagyon oda kell tenniük magukat a diákoknak az érettségin. 

2018-04-27 13:17:50

92 évesen tanult meg írni és olvasni, most pedig az érettségire hajt.

2018-04-20 09:06:13

Ismét benépesültek az iskolák, a nyári vakációra június 16-ig kell várni.

2018-04-12 06:45:41

Február 12-én, hétfőn a diákok román nyelv és irodalom tudásának felmérésével indult az érettségi időszak.

2018-02-14 11:43:32

A végzősök román nyelvből és irodalomból vizsgáznak először.

2018-02-12 08:11:42

A közlemény szerint május 10-én és 11-én iratkozhatnak be a soron kívüli érettségi vizsgára a végzősök. 

2018-02-07 11:23:28

Szatmár megyében több, mint 2000 diák iratkozott be az idei próbatételre.

2018-02-06 10:22:35

A diákok nem tudnak beiratkozni az egyetemi felvételire!

2017-07-12 08:40:26

Több mint egy százalékkal nőtt meg a sikerességi arány Szatmár megyében.

2017-07-10 14:52:23

A fellebbezési időszakot követően nem változott az országos érettségi-átlag.

2017-07-10 14:49:21

Az oktatási minisztérium szerda délben nyilvánosságra hozta a 2017-es érettségik eredményeit. Óvni este nyolcig lehet, a végleges eredményeket június 10-én, hétfőn hozzák nyilvánosságra.

2017-07-06 09:31:59

A hivatalos eredmények szerint mintegy négy százalékkal jobban teljesítettek a végzősök idén, mint tavaly.

2017-07-05 17:39:56

A választott tantárgyak vizsgájával pénteken véget ért az idei érettségi – szerdán hozzák nyilvánosságra az eredményeket.

2017-06-30 22:59:17

Matematikából és történelemből, a két kötelező tantárgyból vizsgáztak szerdán a diákok.

2017-06-28 17:22:51

Hétfőn 55 vizsgázót zártak ki csalás vagy csalási kísérlet miatt – országosan.

2017-06-28 10:36:16

Döntéshozó fórumként fogadta el a parlament felsőháza az RMDSZ ez irányú módosítását.

2017-06-28 10:09:10

Szatmár megyében hat vizsgaközpontban közel kétezer diák ragadt írószerszámot és papírt.

2017-06-26 15:03:53

A román és az anyanyelv vizsgákat kiövetően a digitális ismeretek – pontosabban azok hiánya – komolyabb fejfájást okoztak.

2017-06-15 17:50:20

Kilencven százalék fölött teljesítettek az anyanyelvből érettségizők Szatmár megyében.

2017-06-13 12:42:55

Hétfőn országos szinten két területi szakszervezet függesztette fel az érettségit a sztrájk miatt.

2017-06-12 09:34:00

A diákszervezetek nem tartják helyesnek, hogy a pedagógus-szakszervezet az érettségi bojkottálásával tiltakozna az elmaradt béremelés ellen.

2017-06-08 17:32:11

A beiratkozott diákok közül mindössze kilenc nem jelent meg a vizsgán.

2017-06-08 17:21:08

A román nyelv és irodalom szóbelivel vette kezdetét kedden az érettségi nyári vizsgasorozata.

2017-06-07 15:18:12

 Hétfőn kezdődnek a soron kívüli érettségi vizsgái.

2017-05-29 12:20:33

A diákok május 26-áig jelentkezhetnek a megmérettetésre, tájékoztat az oktatási minisztérium.

2017-05-22 10:40:52

A differenciált érettségi bevezetését is fontolgatja az oktatási minisztérium - nyilatkozta Pavel Năstase tárcavezető.

2017-05-12 12:29:01

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei, hazai válogatója mellett a vizsgára is készül.

2017-01-13 08:45:03

A nyolcadikosok, a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok március 13-án egyszerre vizsgáznak.

2017-01-12 15:37:14

Összesen 604-en óvták meg a kapott jegyüket - 47 érettségizőnek vizsgasikert hozott a fellebbezés.

2016-07-17 12:59:56

A tanügyminisztérium kedd délben saját honlapján hozta nyilvánosságra az idei érettségik eredményeit.

2016-07-14 11:12:24

Kedd délben nyilvánosságra kerültek az idei érettségik eredményei.

2016-07-13 07:48:49

Nézd meg a szatmári líceumok sorrendjét!

2016-07-12 16:02:46

A pénteki vizsgákkal véget ért az érettségi – kedden derül ki, hogy pontosan kinek.

2016-07-11 18:02:11

Szerdán matematikából és történelemből vizsgáztak az érettségizők.

2016-07-06 14:32:58

Az anyanyelv ismerete mellett a matematika is terítéken volt kedden.

2016-07-05 16:18:17

Kevesebb mint félszázan nem jelentek meg a vizsgákon.

2016-07-04 14:24:57

Az érettségizők közül 562 diák szerzett tapasztalt felhasználói minősítést.

2016-06-28 21:01:30
1   |   2   |   3   |   4      »      
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: