2017. május. 26., péntek
Névnap:
2017-01-10 09:25:46• hírek • MTI

Mohd Faiz Subri nyerte a Puskás Ferenc-díjat

A malajziai Mohd Faiz Subri nyerte az év legszebb góljáért járó, idén nyolcadszor átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján vehetett át.

A 29 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2016. február 16-án, a Penang bajnoki mérkőzésén egy bal oldali szabadrúgásból, jó 30 méterről a bal felső sarokba lőtt úgy, hogy a labda ritkán látható kanyart írt le a levegőben.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a szervezet honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a brazil Marlone és a venezuelai Daniuska Rodríguez volt.

Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2009-ben története során először nevezett el díjat egy korábbi játékosról, mégpedig Puskás Ferencről, az Aranycsapat 2006 novemberében elhunyt futballistájáról.

A díjról szóló szerződést Joseph Blatter akkori elnök és a legendás játékos özvegye írta alá 2009. október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futballakadémián.

Az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat idén adták át nyolcadszor a FIFA éves, zürichi gáláján. Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo vehette át Puskás Ferenc özvegyétől, majd a török Hamit Altintop, a brazil Neymar, a szlovák Miroslav Stoch, a svéd Zlatan Ibrahimovic, a kolumbiai James Rodríguez, tavaly pedig a brazil Wendell Lira volt a díjazott.

A FIFA futballbizottsága minden évben összeállít egy tízes listát, amelynek góljaira a szurkolók szavazhatnak a FIFA hivatalos honlapján, majd november végétől már csak az addig legtöbb voksot kapott háromra.

Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont, így a jelöléshez legalább élvonalbeli bajnoki találkozón kell születnie. A futballkaput és benne labdát formázó elismerést női játékos is kiérdemelheti.

A Puskás-díj ötlete Csorba Istvántól származik. A FIFA-t 2006-ban keresték meg az elképzeléssel, amelyet Blatter egyértelműen támogatott, de a terveket szerzői és névhasználati jogok miatt csak 2009 decemberében sikerült valóra váltani. A Puskás-díj eszmei atyja időközben elhunyt.

A Puskás-díj eddigi nyertesei:
2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United) - FC Porto-Manchester United, Bajnokok Ligája-negyeddöntő
2010: Hamit Altintop (török, Bayern München) - Kazahsztán-Törökország, Európa-bajnoki selejtező
2011: Neymar (brazil, Santos) - Santos-Flamengo, brazil bajnoki mérkőzés
2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce) - Fenerbahce-Genclerbirligi, török bajnoki mérkőzés
2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain) - Svédország-Anglia, barátságos mérkőzés
2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco) - Kolumbia-Uruguay, világbajnoki nyolcaddöntő
2015: Wendell Lira (brazil, Goianesia) - Atlético-GO - Goianesia, brazil Goiás állami bajnokság
2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang) - Penang-Pahang, malajziai bajnoki mérkőzés

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: