Igazi tolongás a múzeumban. Közel 50 fős csoport látogatta meg vasárnap a bogdándi tájházat

Egy vidéki, különösképp egy, a forgalmas útvonalaktól távolabb eső múzeum életében rendkívüli eseménynek számít, amikor igazán népes látogatói csoportok érdeklődnek a tájház és a kiállított tárgyak iránt. Épp ezért volt különleges az a vasárnapi esemény is, melynek keretében közel 50 fő tért be a Sipos László Magyar Néprajzi Múzeumba, hogy Sipos Mária segítségével felfedezzék a település és a Tövisház múltját.

Mint megtudtuk, a látogatói csoport a mintegy 230 kilométerre lévő Marosvásárhelyről érkezett, hogy megismerkedjen Szatmár megyével, illetve a megye történetével. Az autóbusszal érkező csoport járt többek között Erdődön, majd Bogdándra vezetett az útjuk, s elmondásuk alapján onnan a Wesselényi- és Degenfeld-kastélyoknak is otthont adó Hadadba indultak tovább.

Sipos Mária, a tájház felvigyázója örömmel számolt be róla híroldalunknak, hogy a csapat nagy érdeklődéssel vetette bele magát a térség és a település múltjába: nem csak a kiállított tárgyakat szemlélték meg, hanem a Tövishátként ismert kistérséggel kapcsolatban is számos kérdést tettek fel. A megközelítőleg 350 tárgyi emléket bemutató múzeum az egyéni látogatókon túl az elmúlt időszakban több, hasonlóan népes csoport érdeklődését is felkeltette: voltak olyanok, akik kerékpárral fedezték fel a tájat, illetve voltak, akik egészen Lengyelországból érkeztek megyénkbe, és menet közben megismerkedtek a bogdándi tájházzal is.

Sipos Mária egy, a Szatmár.ro-nak adott interjújában a múzeum életre hívásáról és a kezdeti nehézségekről is mesélt. „A kezdetek kezdetén a gyűjtés bizony elég nehézkes volt. Elég például csak arra gondolnunk, hogy a közeli Szérből származó tárgyakat és szőtteseket László a hátán, egy zsákban hordta haza úttalan utakon, a szakadó esőben. Aztán egy-két év múlva sikerült vásárolnunk egy Daciát, amivel már a Tövishát távolabbi falvaiba is el lehetett jutni. Szóval nagy előrelépés volt a kocsi, a padlásokról vagy pincékből előkerült holmikat már könnyebben haza lehetett hozni. De persze voltak olyan tárgyak is, amiket nem lehetett a Daciával hazahozni, a tornácon kiállított kopjafákkal például szekérrel kellett hazadöcögni.

[…] László mindig is ragaszkodott hozzá, hogy a múzeum egy tövisháti, átlagos anyagi helyzetben levő gazdaság képét tükrözze. Ez azt jelenti, hogy szinte megvan benne minden, amit annak idején meg lehetett találni a házakban. Az utcafront felőli „tisztaszobában” van egy hagyományos vetett ágy, néhány jellegzetes bútordarab és szőttes, és itt kerül bemutatásra a tövisháti népviselet is. A másik szobában felállítottunk egy szövőszéket, amit a szövéshez, fonáshoz szükséges eszközök vesznek körbe. Ez már csak azért is fontos, mivel a falu lakossága önellátó volt, azaz mindent helyben készítettek. A két szobát valamikor a konyha választotta el, oda most olyan tárgyak és fényképek kerültek, amik Bogdánd történelmét mutatják be. László szeretett volna még az udvarra egy szőlőprés-kiállítást is, sőt, már meg is volt egy-két darab, de aztán a halála miatt ez már nem valósult meg” – fejtette ki korábban híroldalunknak a múzeum névadója, Sipos László özvegye. A vele készült korábbi képes interjúnkat ide kattintva lehet elolvasni.