Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Ifjúsági istentisztelet lesz Túrterebesen

Bajnai Botond
Refszatmar.eu
Május. 11. 2023. Csütörtök 11:48
Ifjúsági istentisztelet lesz Túrterebesen

Havonta egyszer, továbbra is, ifjúsági istentiszteletre gyűlnek össze a Szatmári Református Egyházmegye ifjai. A soron következő SZIKE istentisztelet a Túrterebesi Református Egyházközség templomában lesz.

 

Ebben az esztendőben immáron ötödik alkalommal szerveznek SZIKE istentiszteletet. Januárban Szamos-negyed, februárban Szigetlanka, márciusban Szatmár-Németi, áprilisban Sárközújlak gyülekezete adott otthon az ifjúsági alkalomnak. Ebben az évben először, négy városi alkalom után, vidékre is ellátogatnak a Szikések, hiszen az ugocsai Túrterebes gyülekezete lesz az esemény házigazdája. Ez lesz a tavaszi szezon záró alkalma. Legközelebb szeptemberben tartanak ifjúsági istentiszteletet.

 

Május 14-én vasárnap 18 órától várnak szeretettel minden kedves érdeklődőt, nemtől, kortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül  Túrterebes református templomába. Igét hirdet Isten segedelmével Varga Tamás Sándor, Szamos-negyedi segédlelkipásztor. Előadást tart Varga Botond, korábban Kisbábonyi, jelenleg Szalárdi lelkipásztor ,,Függőségek” címmel. A dicsőítést az Egri Örömmondók vezetik, Tolnai Zelma kántornő vezetésével.

 

Tolnai János egri lelkipásztor, a szatmári egyházmegye ifjúsági előadója, valamint Elek Arnold beszolgáló lelkipásztor szeretettel hív és vár mindenkit. Hordozzuk imában gyülekezetet és az alkalmat az Úr áldását kérve a szervezők és az odavágyók életére.