Idén is látványos felvonulással készül a csanálosi csapat a megyei böllérversenyre


Hamisítatlan falusi disznóvágás hangulatát ígéri idén is a tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő megyei RMDSZ Böllérverseny, amelyre február 1-jén, szombaton kerül sor Halmiban. A tavalyi győztes, csanálosi csapatot kérdeztük, hogy idén is különleges programmal és látványos felvonulással készülnek-e?
A csanálosiak a tavalyi, Kaplonyban megrendezésre került böllérversenyen nemcsak a hagyományos gasztronómiai megmérettetésen remekeltek, hanem a leghosszabb, egész pontosan 71 méteres kolbász elkészítésével is rekordot állítottak fel. Az esemény egyik fénypontjának számított, a szúrás utáni, jellegzetes orleansi temetési menetet idéző látványos felvonulásuk is, amely egyedi színt lopott a verseny hangulatába.
A tavalyi versenyen résztvevő csanálosi csapat
Vinkler Rolland, Csanálos község alpolgármestere elárulta, hogy idén sem maradnak el a meglepetések. A versenyzők ismét különleges dekorációval és egy tematikus felvonulással készülnek, amely egy mindenki által ismert mese világát idézi meg.
„Nem szeretnénk minden részletet előre elárulni, hogy a látogatók számára is megmaradjon az izgalom, de annyit elmondhatunk, hogy egy jól ismert mese szolgál majd alapul a standunk dekorációjához. Emellett a sertés leszúrása után idén is látványos felvonulással készülünk, amely szorosan kapcsolódik majd a tematikához. Mindenképpen érdemes lesz korán kilátogatni a böllérversenyre, ha valaki nem akar lemaradni erről a különleges élményről. Reméljük idén is ugyanolyan nagy sikert aratunk, mint tavaly. Nagyon készülünk a versenyre, s már alig várjuk” - árult el néhány részletet az alpolgármester.
A farsangi időszakra való tekintettel a csanálosi csapat mókás elemekkel is készül, így az esemény látogatói garantáltan vidám hangulatban tölthetik el a napot. Emellett egy szelfizős helyszínt is kialakítanak, ahol a vendégek megörökíthetik a rendezvény emlékezetes pillanatait.