Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Idegenben is nyert a tavaszi folytatásra készülő Olimpia VSK

Bede Emőke
közlemény
Január. 26. 2025. Vasárnap 07:41
Idegenben is nyert a tavaszi folytatásra készülő Olimpia VSK

A második téli felkészülési mérkőzését is megnyerte a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, miután szombat délután 3–1-re legyőzte Nyírbátorban a magyar Nemzeti Bajnokság III 16. helyén álló Mátészalkai MTK együttest.

 

Ezúttal is 3x30 perces harmadokat játszottak, a szatmári stáb pedig most is 24 fős keretnek adott játéklehetőséget.

 

Három legény, a 19 éves Mario Aioanei, a 22 éves Robert Mustacă, és a 31 éves csatár, Alex Pop mutathatta meg, hogy helye van Olimpia VSK csatában. Utóbbi már a 10. percben vezetést szerzett a csapatunknak (1–0), habár a mátészalkaiak meg az első szünet előtt egyenlíteni tudtak (1–1).

 

A második harmadban Răzvan Prodan, az utolsó fél órában pedig Mamaourou Sanogo is betalált, így 3-1-es győzelemmel zárult a mérkőzés.

 

„Annak ellenére, hogy egész héten a fizikai edzéseken volt a hangsúly, nem látszott fáradság a fiúk játékán. Jó volt a tempó. Örülök annak, hogy ismét sok gólt rúgtak a fiúk, remélem, ez majd növeli az önbizalmukat” – mondta a találkozó után Botos Sándor (Piri) csapatmenedzser.

 

A következő felkészülési mérkőzést január 29-en, szerdán 14 órától játssza a csapatunk a szatmárnémeti Partium Labdarúgó Akadémia műfüves pályáján, a Liga 3-ban csoporttárs Kolozsvári Viitorul ellen.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Mátészalkai MTK (NB III, 16.) – Szatmárnémeti Olimpia VSK 1–3 (1–1, 1–2).

Az Olimpia VSK gólszerzői: Alex Pop, Răzvan Prodan, Mamaourou Sanogo.

Olimpia VSK: Patric Toderean - Dorian Todoran, Emanuel Negru, Csatári Márk, Cătălin Oanea, Alin Văsălie, Tudor Lucaci, Alin Ferenți, Zsiga Ervin, Viorel Chinde, Alex Pop.

Játszottak még: Darius Văduvă - Mario Aioanei, Răzvan Prodan, Florin Mureşan, Paul Copaci, Vadim Calugher, Robert Mustacă, Rareş Corodan, Pop Nándor, Domokos Dominik, Gheorghe Gondiu, Mamourou Sanogo, Cosmin Zamfir.

 

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK

Szatmárnémeti Olimpia VSK – Dési Unirea (L3 – 7, 5.) 5–1

Az Olimpia VSK gólszerzői: Mamourou Sanogo, Paul Copaci, Samuel Șanta (2 gól), Alin Văsălie.