Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Húsz év után ismét sorozatot forgat Esztergályos Cecília

Bajnai Botond
Blikk.hu
Október. 09. 2022. Vasárnap 08:10
Húsz év után ismét sorozatot forgat Esztergályos Cecília
Esztergályos Cecíliának bele kell törődnie, hogy korlátozott a mozgása, de visszatért a munkához a műtétje után / Fotó: Pozsonyi Zita

Esztergályos Cecília pontosan egy évvel ezelőtt esett túl csípőműtétein, melynek köszönhetően megszűnt minden fájdalma, helyrejött a mozgása és a színpadra is visszatérhetett. A régi hebrencs énjéről és olykor akrobatikus mozdulatairól azonban egy életre le kellett mondania. Sőt néhány hétköznapibbról is: nem guggolhat, hajolhat meg vagy tehet hirtelen mozdulatot, mert akkor kiújulhat a baj.

 

– Hiányzik a sok mozgás, hozzá voltam szokva, hogy ha kedvem tartotta, felkaptam a lábam vagy csináltam egy átmozgató tornát. Ezt most már nem lehet. Szinte belehalok, hogy korlátozva vagyok, mert a vérem hajtana, de muszáj beletörődnöm a helyzetembe. Az elmúlt egy évben egészen hozzászoktam már az új, nyugodt Cilikéhez. Nincs mit tenni, öreg vagyok, ez sajnos a korral jár. Addig jó, amíg belül, a szervezetemben nincsen probléma – mondta a Blikknek az Újszínház művésze, akinek januárban kell ismét kontrollra menni az orvosához.
 

– Hálás vagyok Sződi doktornak, mert olyan jól helyrerakott, hogy egyáltalán nincsenek fájdalmaim. Ő mentett meg. Olyan mintha a tavalyi baleseteim meg sem történtek volna. Azon kívül, hogy figyelnem kell magamra, nem érzek semmilyen változást, ugyanolyan vagyok, mint régen.

 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a színésznő február óta visszatért a munkába, szinte ki sem látszik a teendőkből, de ezt egyáltalán nem bánja. A pandémia, majd az egészsége miatti szüneteket nem viselte túl jól, ezért most nagyra becsüli, hogy dolgozhat.


– Nekem a színpad az életem, mindig is ezt mondtam, de csak az elmúlt években jöttem rá igazán, hogy mennyire így van. Jelenleg hat előadásom fut, és ismét járok vidékre is játszani. Bármennyire is fárasztó, minden percét élvezem.


A színésznő hamarosan a tévébe is visszatér. A Família Kft. 1999-es befejezése óta nem láthattuk sorozatban, de ez most megváltozik.

– Én imádtam a sorozatot, egyáltalán nem tartottam akkoriban sem cikinek. Azóta is nyitott vagyok hasonló produkcióra, attól függően, hogy kikkel kell együtt dolgoznom. Úgy nőttem fel, hogy állandóan forgattam, imádom a kamerát és ő is engem. Most pedig elárulom, ismét forgatok valamit a televízió számára, amit nagyon élvezek, de többet egyelőre nem mondhatok el róla – fogalmazott a Kossuth-díjas színésznő.