Hivatalos: megújult zsűrivel tér vissza A Dal 2024-ben, Wolf Kati helyére Szandi ül be


Mint azt már a Blikk is előre jelezte, megújult zsűrivel tér vissza a televíziók képernyőire A Dal 2024-es évada. Értesülésünk igaznak bizonyult, Wolf Kati helyét az egykori tinibálvány, Szandi, azaz Pintácsi Alexandra veszi majd át!
Magyarország máig legfiatalabb platinalemezes énekesnője A Dal 2024 című Duna TV-s műsor vadonatúj zsűritagja. Szandit a nézők láthatták már tinisztárként, zenés vetélkedők versenyzőjeként, mozifilmben, musicalben de még műsorvezetőként is. Szandi a Duna dalválasztójának zsűrijében először foglal helyet.
Izgatottan várom a műsort, egészen más szemszögből fogom nézni a versenyzőket, és mindegyik dalnak drukkolok majd. Az biztos, hogy amelyik produkció bekerül az adásba, az nagy hatással volt ránk az előzsűrizésnél
- mesélte el Szandi.
A kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész hozzátette: rendkívül sokrétű zenei anyagot hallgattak meg, és nagy kihívás volt dönteni az előválogatóba jutott 60 dalról. „Engem az első pillanatban szíven ütő produkciókkal lehet levenni a lábamról, amelyben összhang van a zenekar és az énekes között, valamint el tudnak varázsolni” – vallotta be a nemzetközi hírű énekes.
Az idei évad merőben más lesz mint az eddigiek: hiszen az új évad extra fordulójában, az előválogatóban összesen 60 produkció mutatkozik be a zsűri előtt és belőlük kialakul az élő show 40-es mezőnye.
A továbbjutó dalok szállhatnak egymással versenybe válogató adásokban, az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak a produkciók, a döntőben pedig szimfonikus verzióban hangoznak el, az idén 80 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. Az előadókat elismert zenei szakemberek támogatják a magyar dalok versenyében. A fődíj pedig minden eddiginél értékesebb: az év dala előadója a legendás, nemzetközi Hansa Studios-ban, Berlinben készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat is – derült ki az MTVA portálunknak megküldött közleményéből.
További bulvárhírekért keresd fel a blikk.hu oldalát.