HIVATALOS: A PSD úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból, Ciolacu lemond miniszterelnöki posztjáról


A PSD Országos Politikai Tanácsa hétfőn úgy döntött, hogy a párt kilép a kormánykoalícióból, Marcel Ciolacu pedig benyújtja lemondását a miniszterelnöki tisztségéből.
„A kormánykoalíciónak – legalábbis ebben az összetételben – nincs legitimitása. Azt javasoltam kollégáimnak, hogy lépjünk ki a koalícióból, ami az én miniszterelnöki lemondásomat is jelenti. Ezt a lépést meg is teszem az önökkel való találkozót követően. Úgy döntöttünk, hogy a PSD-s miniszterek tovább tárgyalnak a PNL, az RMDSZ képviselőivel, és ahogy döntenek, úgy járnak majd el az ideiglenes miniszteri feladatok ellátása kapcsán. (...) Döntést hoztunk arról is, hogy nem támogatjuk nyilvánosan egyik jelöltet sem az elnökválasztás második fordulójában” – jelentette ki Marcel Ciolacu, a PSD elnöke a párt központi székházában.
Az USR és az RMDSZ Nicusor Dant támogatja
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Nicușor Dan független jelöltet támogatja az elnökválasztás második fordulójában - az erről szóló hivatalos döntést hétfői ülésén hozta meg az alakulat politikai bizottsága. A párt közleménye szerint az USR összezárt Nicușor Dan mögött. 'Az USR továbbra is a demokratikus értékek, a szakértelem és a politikai tisztesség pártja. Nicușor Dan bizonyította az integritását és az építő képességét. Itt az ideje egyesíteni erőnket, hogy megállítsuk az izolacionistákat és hogy visszaállítsuk a normalitást az állami intézményekben' - idézte Dominic Fritz ideiglenes elnököt a párt közleménye.
Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden ellenérvet, fenntartást, és a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában Nicusor Dan független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes jelölt ellen kell szavazniuk, mert ez a közösség érdeke - ezt pedig Kelemen Hunor közölte hétfőn közétett videóüzenetében.
Kelemen Hunor a megismételt romániai államfőválasztás második fordulójára utalva közölte: "Én Nicusor Dant fogom támogatni, és arra kérlek benneteket, arra kérek mindenkit, aki bízik bennem, aki nem akarja, hogy Simion legyen Románia következő elnöke és az AUR kormányozzon, hogy tegyünk félre minden érvet, ellenérvet, tegyünk félre minden fenntartást, és támogassuk a második fordulóban Nicusor Dant. Ez a mi érdekünk".
Az RMDSZ elnöke megköszönte a magyar választópolgárok részvételét a romániai megismételt államfőválasztás vasárnap tartott első fordulójában, rámutatva, hogy 70 százalékuk - és egyes településeken ennél is többen - a szövetség által is támogatott közös jelöltre, Crin Antonescura adta a voksát.
"Ezt mutatja az ország térképe is. Mi megnyertünk öt megyét: Kovásznát, Hargitát, Marost, Szatmárt is Bihart" - mondta Kelemen Hunor arra utalva, hogy a felsorolt erdélyi megyékben a kormánykoalíció jelöltje végzett az első helyen. Emlékeztetett, hogy Kolozs megye és Bukarest kivételével - ahol a független Nicusor Dan kapta a legtöbb voksot - az ország többi részében George Simion, a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje győzött. "Mi magyarok becsülettel helytálltunk" - értékelt Kelemen Hunor, aki szerint az erdélyi magyarok megértették a veszélyt, mivel tudják, hogy mi forog kockán egy magyarellenes elnökkel és egy olyan kormánnyal, amelyben magyarellenesek vannak. "Ki kell mondanunk ismét világosan és egyértelműen: ha Simion lesz az elnök - mert ez a nagy veszély -, és az AUR kormányra kerül, iskoláink, jogaink, nyelvhasználatunk veszélybe kerül" - húzta alá közösségi oldalán közzétett videóüzenetében az RMDSZ elnöke.
Kijelentette: az első forduló eredménye nem az erdélyi magyarokon múlott, és a második fordulóé sem múlhat rajtuk. Ezért az egyedüli helyes és felelős döntés, ha az erdélyi magyarok az elnökválasztás második fordulójában a magyarellenes elnökjelölt ellen szavaznak. "Ezt diktálja a józan ész, ezt diktálja a magyar érdek, és ezt diktálja a becsület" - hangsúlyozta a szövetségi elnök.