Hiába ment tönkre évekkel ezelőtt a házassága, Zsédát az üzlet a mai napig összeköti a volt férjével


Ágytól és asztaltól – a többség szerint ez egy szakítás, egy válás legtisztább módja. Ám úgy tűnik, hazánk egyik legismertebb énekesnője egy sokkal bonyolultabb megoldást választott.
Ugyan közel négy éve, hogy tönkrement Zsédenyi Adrienn házassága – sőt, az énekesnő már új párra is lelt –, a volt férjével nem csak a közös gyermekük köti össze őket. Az Opten nevű, céges adatokat nyilvántartó oldal tanúsága szerint a volt férjének rálátása van Zséda pénzügyeinek nagy részére, az énekesnő bevételeit intéző céget ugyanis még mindig Szabolcs vezeti.
Az egykori házaspár közös tulajdonában az adatok szerint két cég van: a 2004 októberében bejegyzett Zséda Produkció Kft., illetve a négy évvel később alapított IT-PR Kft. Mindkettőnek Zséda volt férje az ügyvezetője is, ám az utóbbi a pénzügyi adatai szerint évek óta nem termelt bevételt, sőt, a cég mínuszban van. Nem úgy a Zséda Produkció, amely tavaly 18 millió forintos árbevételt termelt.
– A művészvilágban ez egy megszokott jelenség, nagyon sok olyan énekes, zenész vagy akár háttérember van, aki korábban a feleségével, férjével alapított közös céget, majd a tönkrement kapcsolat ellenére az maradt közös tulajdonban. Ennek egyrészt az az oka, hogy a művészek nem szeretnek céges ügyekkel foglalkozni, másrészt így nem kell a másik felet kivásárolni az adott cégből – magyarázta egy zenei menedzser, aki maga is számos olyan művésszel dolgozik, akik hasonló helyzetben vannak.
A teljes igazsághoz egyébként az is hozzá tartozik, hogy a válásuk előtti évben az énekesnő alapított egy harmadik céget is Rouge Concept Kft. néven, amely több nullás és egy viszonylag kevés bevétellel rendelkező év után tavaly igazán sikeres lett, hiszen közel 46 millió forintot termelt. Ez azt feltételezi, hogy Zsédenyi Adrienn szépen lassan az új cégébe irányítja a bevételeit, ám még így is furcsa, hogy több mint négy évvel a válásuk után a pénzügyeiket nem szeparálták.