Hétvégén ismét német néptáncosok töltik meg Szatmárnémeti központját


Az előttünk álló hétvégén pompás német népviseletbe öltözött táncosok töltik meg Szatmárnémeti központját, hiszen ismét megszervezésre kerül az Erntedankfest nevű közösségi ünnep, melynek során az idei termésért – gyümölcsökért, zöldségekért, gabonáért - mondanak hálát, valamint reménykednek a következő évi sikeres, bő termésben is.
Ezen hagyományos termésünnep jegyében a Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet néptánctalálkozóra hívja az érdeklődőket. A rendezvény augusztus 31-én, szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik a Német Kulturális Központban (V. Lucaciu 9.): a résztvevők egy kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt, melynek témája az ifjúsági munka lesz. Ezt követően 16 óra 30 perctől a néptáncosok egy látványos felvonulás keretében mutatják be saját viseletüket, majd 17 órától a központi parkban néptáncbemutató kezdődik.
A program szeptember 1-én, reggel 10 órától egy ünnepi szentmisével zárul, melynek helyszíne a Kálvária templom lesz.
A szervezők minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak és hívnak az eseményre.