Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Hétszáz euróért vásárolt magának hamis személyit a Peténél lekapcsolt moldovai

Bede Emőke
Bede Emőke
Július. 09. 2022. Szombat 16:55

Július 8-án, hajnali 5 óra körül egy 36 éves férfi szeretett volna Románia területére lépni a petei határátkelőnél. Mivel a határőröknek gyanús lett az illető által átadott személyazonossági igazolvány, ezért alaposabban megvizsgálták a dokumentumot.


Mint kiderült, a férfi valóban egy hamis személyit adott át a hatóság embereinek. A férfi egyébként egy moldovai állampolgár, akinek van érvényes biometrikus útlevele, az igazolványát azonban 700 euróért vette Olaszországban. A hatóság természetesen vizsgálatot indított a hazatérővel szemben.


Ugyanezen a napon, 21 óra 45 perc körül a petei határrendészek Nagypeleske területén félreállítottak egy 26 éves, szatmári fiatalembert, aki egy Romániában bejegyzett, de csak „piros rendszámmal” rendelkező Volkswagen Golfot vezetett. Hiába kérték a fiatalt, hogy adja át jogosítványát, az illető nem tudott ilyennel szolgálni, hiszen nem sokkal korábban már felfüggesztették az autóvezetői engedélyét. Mi több, az is kiderült, hogy a járműre szerelt ideiglenes rendszám már lejárt, magyarán szólva, az autóval már nem lehetett volna közúton közlekedni.


A határrendészet ebben az esetben is eljárást kezdeményezett.