Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Hatodjára szervezték meg az adventi koszorú készítő versenyt a Kölcsey óvodában

Bajnai Botond
Szatmár.ro
December. 09. 2022. Péntek 10:22
Hatodjára szervezték meg az adventi koszorú készítő versenyt a Kölcsey óvodában

December 8-án, csütörtökön ismét karácsonyi ünnepváró hangulat kerekedett a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumhoz tartozó 29-es számú tagóvoda tetőterében, ahol immár hatodik alkalommal (idén újra személyes jelenléttel) zajlott az Adventi Koszorú Készítő Verseny.

A Kölcsey óvoda pedagógusai 13 tanintézményt láttak vendégül a megye minden pontjáról, melyek kis csapatukkal, az általuk beszerzett alapanyagokból készítették el a helyszínen a szebbnél-szebb koszorúkat, adventi díszeket.

A csapatoknak egy óra állt a rendelkezésére a verseny során, hogy kivitelezzék az általuk elképzelt, megálmodott díszeket, mely idő alatt a 3 tagú zsűri kísérte figyelemmel, és pontozta a munkákat.



Nem volt könnyű dolga az értékelő pedagógusoknak, ugyanis a csapatok ügyes, szorgos, dolgos kezeinek köszönhetően egyedi, változatos, ékes végtermékek születtek.

A zsűri döntése alapján több dicséretet, különdíjat, III., II., és I. helyezettet hirdettek ki.

A verseny ideje alatt a szervezők, zsűritagok, részvevőkön kívül az óvoda vendégül láthatta Miclăuș Nicu Sever versenyekért és extrakurrikuláris tevékenységekért felelős tanfelügyelő urat, valamint Pataki Enikőt, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónőjét is, akik kedves biztató szavakkal és dicsérettel köszöntötték a versenyzőket és a pedagógusokat.

A verseny hangulata, az ünnepvárás öröme, az együtt töltött minőségi idő valóban melegséget csalt mindenki szívébe, lelkébe!