Határokon átívelő együttműködés a családon belüli erőszak visszaszorításáért


Július 21-én Szatmárnémeti adott otthont annak az eseménynek, amely a családon belüli erőszak megelőzését és visszaszorítását tűzte ki célul. A Kossuth-kertben megtartott rendezvény központi üzenete világos és határozott volt: „A családon belüli erőszak megállítható, ám csak együtt sikerülhet!”
A rendezvény a UNITE – The Unseen Aggression nevű határon átnyúló projekt részeként valósult meg, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőrfőkapitányság partnerségében, az Interreg V-A Románia–Magyarország Program támogatásával.
A program mindenki előtt nyitva állt, kortól függetlenül. A cél az volt, hogy a közösség ne csak halljon a problémáról, hanem érezze is: van lehetőség a változásra, van kihez fordulni, és senki sincs egyedül. A látogatók információs standoknál tájékozódhattak a helyi és magyar rendőrség szakembereitől, önvédelmi bemutatót láthattak Daniela Drăghici nemzetközileg is elismert oktató vezetésével, és karatebemutatót tartott az Energy Kardio Club.
Fontos része volt a programnak a nyílt párbeszéd is: hogyan segíthetünk az áldozatoknak, mit tehet egy szemtanú, és milyen intézményi támogatás érhető el helyben. Az eseményen részt vettek a magyar rendőrség képviselői, köztük Garai Renáta, a Bűnmegelőzési Intézet munkatársa, a GRAB Támogatócsoport tagjai, az Energy Kardio Club sportolói, Cristina Bala, a Stea Egyesület vezetője, valamint Kereskényi Gábor polgármester és Maskulik Csaba városmenedzser.
A résztvevők megtapasztalhatták, hogy az önvédelem nem csupán fizikai mozdulatokról szól. Legalább annyira fontos a mentális, verbális és nonverbális jelenlét, amely segít visszanyerni az önbizalmat, az irányítás érzését és a belső erőt.
Másnap a program egy célzottabb eseménnyel folytatódott: az Iparosotthonban műhelyfoglalkozást tartottak, ahol rendőrnők és tinédzser lányok sajátíthattak el alapvető önvédelmi technikákat. A foglalkozás célja az volt, hogy a résztvevők megtanuljanak felismerni és kezelni veszélyes helyzeteket, megelőzzék a bántalmazó viselkedéseket, és képesek legyenek segíteni másoknak is.
A műhelyeket ismét Daniela Drăghici vezette, az Empowerment through Self Defense program elismert oktatója, aki több mint 60 hasonló tréninget tartott már, több mint ezer résztvevőnek, számos nemzetközi szervezettel együttműködve.