Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Hatalmas bírságokra számíthatnak azok az autóvezetők, akik jövő évtől illetéktelenül használják az alábbi parkolóhelyeket

Bajnai Botond
Bajnai Botond
Október. 26. 2023. Csütörtök 11:55
Hatalmas bírságokra számíthatnak azok az autóvezetők, akik jövő évtől illetéktelenül használják az alábbi parkolóhelyeket
illusztráció / a szerző felvétele

Néhány nappal korábban Klaus Iohannis államfő kihirdette azt a törvényt, amelynek értelmében várandós nők és az 5 év alatti gyermek kíséretében érkező személyek elsőbbséget élveznek a köz- és magánintézmények pénztárainál, ügyfélfogadó pultjainál, valamint a szolgáltatásaiknál. A törvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a bevásárlóközpontok, hány olyan pénztárral, illetve hány olyan parkolóhellyel kell a jövőben rendelkezzenek, amelyek kimondottan a fent említett személyek számára vannak kialakítva.

A bevásárlóközpontok többségénél eddig is voltak kijelölve családos-, illetve mozgássérült parkolóhelyek, azonban az új szabályozás szerint, 6 hónapon belül, azaz jövő év áprilisáig minden olyan kereskedelmi egység, amely rendelkezik legalább 10 parkolóhellyel, létre kell hozzon a várandós nők, és az 5 évesnél kisebb gyermek kíséretében érkező személyek számára kialakított parkolóhelyeket.

 

A rendelet szerint a várandós nőknek és az 5 évnél fiatalabb gyermek kíséretében érkező személyeknek elsőbbségnyújtásra vonatkozó előírását az intézményeknek nem csak betartaniuk kell, hanem azt jól látható helyen ki is kell jelölniük. Ugyanakkor ha parkolóik több mint tíz gépjármű parkolására alkalmasak, úgy a helyek legalább 4%-át, de nem kevesebb mint 2 helyet, ezen személy kategóriák számára kell fenntartaniuk.


A parkolási előírásokon túl a törvény kimondja azt is, hogy a hipermarketeknek és szupermarketeknek legkevesebb egy pénztárgépet fenn kell tartaniuk a várandós nők, és az 5 évesnél kisebb gyerekkel érkező személyek számára. Ezeknél a pénztáraknál tilos az egészséges étrendbe nem illő, ezért a kiskorúaknak nem ajánlott élelmiszerek árusítása. Ezeknek a termékeknek a listáját az egészségügyi miniszter 2008/1563-as számú rendelete tartalmazza.

Mindezek be nem tartása komoly szankciókkal járhat

 

A szabályozások értemében tehát úgy a köz- és magánintézményeknek, ide értve a kereskedelmi egységeket is, hat hónap áll rendelkezésükre, hogy az új törvény előírásainak eleget tegyenek, amit követően a fent említett személy-kategóriáktól való elsőbbségadás megtagadását 200 és 1000 lej közötti összeggel bírságolják.

Ami a parkolóhelyeket illeti, azok kialakításának elmulasztásáért még súlyosabb szankciókra lehet majd számítani, egészen pontosan 2000 és 10 000 lej között, illetve ugyanekkora bírságra számíthatnak majd azok az autóvezetők is, akik illetéktelenül foglalják majd el a várandós nők és az 5 év alatti gyermek kíséretében érkező személyek számára kialakított parkolóhelyeket.

Bővebben ide kattintva tájékozódhatnak az új szabályokról.