Hatalmas az érdeklődés: többszörös telt házzal vetítik Szatmárnémetiben a Hogyan tudnék élni nélküled című filmet


2024. december 12-én mutatták be először a Hogyan tudnék élni nélküled című zenés vígjátékot, a film pedig azóta is töretlen népszerűségnek örvend: a határon túli nézőket is figyelembe véve már több mint 1 millióan látták az alkotást. Nagy az érdeklődés Szatmárnémetiben is, ahol a Partiumi Magyar Napok keretében zajló szabadtéri filmvetítések egyik legjobban várt alkotása volt az Orosz Dénes rendezésében készült vígjáték, sajnos azonban az időjárás közbeszólt: az eső miatt a szervezők kénytelenek voltak az Északi Színházba áttenni a vetítést.
A csütörtök esti eseményen kis túlzással élve a csillárról is nézők csüngtek, ezért a nagy érdeklődést látva a szervezők úgy döntöttek, hogy péntek este 20 órára újabb vetítést szerveznek. Annak érdekében, hogy senki ne maradjon hely nélkül, ez alkalommal előzetes regisztrációra is szükség volt, az elérhető helyek azonban még így is alig egy óra alatt elfogytak. Három a magyar igazság - tartja a mondás, és úgy tűnik, a szervezők is ezen a véleményen vannak, hiszen 22 óra 15 percre újabb vetítést hirdettek, melyen várhatóan ismét telt ház előtt fog pörögni a film. Mindez azt jelenti, hogy a három vetítés alkalmával több mint 1.000 ember tekintheti meg a 24. PMN keretében a vígjátékot - tudtuk meg a szervezőktől.
„A tegnap esti szabadtéri vetítést az időjárási viszonyok miatt utolsó pillanatban voltunk kénytelenek rekordidő alatt átszervezni az Északi Színházba és meghirdetni a helyszínváltozást. Ezúton is köszönjük a színház vezetőségének és munkatársainak, hogy a 18.30-kor lejárt színházi előadás után operatív módon átrendezhettük a teret. És ami a legfontosabb, hogy jóval a munkaidejük lejárta után segítettek lebonyolítani a rendezvényt. Tényleg nagyon hálásak vagyunk ezért, mert a szabadidejüket áldozták fel, hogy a szatmári közönség teljesen ingyen megnézhesse a filmet. Önszerveződő alapon 21 órakor tegnap már sorban állt a közönség. A mai 20 órai vetítésre pedig a helyek száma függvényében regisztrációt hirdettünk meg a Partiumi Magyar Napok oldalán, ami szintén gyorsan teltházat eredményezett. Így a lehetetlent is megkockáztatva sikerült egy késő esti vetítést is megszervezni 22.15-től“ - üzenték a közösségi oldalon a szervezők. Döntésük pedig igencsak jónak bizonyult, hiszen folyamatosan fogynak a helyek.
A legfrissebb információkért mindenképp érdemes követni a Partiumi Magyar Napok Facebook-oldalát.
Miről szól a film?
„Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó. Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt…
…a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival.
Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatal ember életét – és még a gyerekeikét is“ - olvasható a film szinopszisában.
Szereplők: Törőcsik Franciska, Ember Márk, Kirády Marcell, Marics Péter, Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs, Veronika Barta, Györgyi Anna, Seress Zoltán, Fecske Dávid. Rendező: Orosz Dénes, forgatókönyvírók: Goda Krisztina, Kormos Anett, operatőr: Babos Tamás, vágó: Kovács Zoltán, producer: Kirády Attila.
A film rajongói számára pedig különösen izgalmas hír lehet, hogy már forog a második rész. "Még mi sem tudjuk feldolgozni azt a hatalmas szeretetet, amit a film kiváltott a nézőkből, rengeteg a pozitív visszajelzés, naponta kapunk képeket, videókat a teltházas kertmozikról, és a csitulni nem akaró nézői lelkesedés miatt még a multiplexek is folyamatosan játsszák a Hogyan tudnék élni nélküled?-et. Hatalmas sikerrel futnak a sing along vetítések, ahol nemcsak a hűséges Demjén-rajongók, hanem egy új generáció is betéve fújja a film betétdalait. A szereplőket és engem személyesen is úton-útfélén megállítottak: lesz-e második rész, kiderül-e miként alakul a szerelmesek sorsa. Demjén Ferenc pedig annyi legendás slágerrel ajándékozott meg minket, hogy tulajdonképpen adta magát a folytatás!" – nyilatkozta a hír kapcsán Kirády Attila, a sikerfilm ötletgazdája és producere.