Hatalmas, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Oroszországot

Erős, 8,7-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – írja a hirado.hu.
„A mai földrengés súlyos volt, és az elmúlt évtizedek legerősebbje” – mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videóban. Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere elmondta, hogy három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein. Egyúttal arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.
Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez a magnitúdó a legerősebb, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki.
Az amerikai szökőár-riadó rendszer figyelmeztetést adott ki Alaszka és Hawaii egyes partvidékein is. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki. A Sky News tudósításában megjegyezte, hogy az Amerikai Földrengésügyi Hivatal (USGS) adatai szerint a kamcsatkai volt minden idők hatodik legerősebb rengése. A 8,8-as rengés pedig a legerősbb a 2011-es, 9,1-es erősségű japán földrengés óta.
Donald Trump amerikai elnök az X-en arról számolt be, hogy a földrengés következtében cunamiriadó van érvényben Hawaii lakosai számára, és ugyanez a figyelmeztetés van érvényben Alaszka és az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidéke számára. Az elnök bejegyzése végén arra kérte az embereket, hogy maradjanak erősek és vigyázzanak magukra.
Kamcsatka partjainál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani. Petropavlovszk-Kamcsatszkijban megnőtt a mentőszolgálathoz érkező hívások száma. Egy óvoda épületében leomlott egy fal, de senki sem sérült meg. A különböző ügynökségek és szolgálatok intézkedéseinek koordinálására regionális központot állítottak fel.
A szahalini régióban lévő Szevero-Kurilszk kikötőjét elárasztotta a szökőárhullám. A Kuril-szigeteken a földrengés után forródrótot szerveztek a lakosok számára.
Kamcsatkán problémákat észleltek az internetkapcsolattal, később azonban minden kommunikáció helyreállt. A kamcsatkai földrengés után egy mintegy 30 centiméter magas cunamihullám érte el Japán északi részét. A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanzenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) is cunamiriasztást adott ki a kamcsatkai földrengés miatt Alaszka és Hawaii egyes partvidékein.