Három fiatal csendőr kezdte meg a szolgálatot Szatmár megyében


A Szatmár Megyei Csendőrfelügyelőség három frissen végzett fiatal csendőrrel bővítette csapatát, akik a fălticeni-i Petru Rareș Altisztképző Katonai Iskola 2025-ös évfolyamának sikeres végzősei.
Az új kollégák, név szerint Leonte Emanuele, Ștețco Dumitru és Bocuț Flaviu június közepétől csatlakoztak a rendfenntartó egységhez, miután eredményesen befejezték tanulmányaikat és letették a záróvizsgát. A fiatal altisztek most egy beilleszkedési és akkomodációs időszak előtt állnak, mely során tapasztalt kollégák segítik őket a szakmai alapok megszilárdításában. Az egység tájékoztatása szerint az újonnan érkező fiatalok fokozatosan kapcsolódnak be a közrend és közbiztonság fenntartását célzó napi szolgálatokba.
A csendőrség bizakodó: a fiatalok lelkesedése, tudása és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy olyan felelősségteljes egyenruhások váljanak belőlük, akik maximálisan a közösség szolgálatában állnak majd.
A Szatmár Megyei Csendőrség munkaközössége szívélyesen köszöntötte az új tagokat, és sok sikert kívántak a választott pályához.