Hármas baleset Gombáson – egy sofőrt kórházba szállítottak


Súlyos közúti baleset történt július 16-án reggel 8 óra körül a DN19-es országúton, Gombáspuszta településen. A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint három jármű ütközött össze, miután az egyik sofőr nem tartotta be a követési távolságot.
A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint egy 50 éves túrterebesi férfi figyelmetlensége okozta a balesetet: túl közel haladt az előtte közlekedő járműhöz, amelyet egy 47 éves szatmárnémeti sofőr vezetett. Az ütközést követően a vétkes jármű áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy harmadik autóval, amelyet egy 37 éves, szintén szatmárnémeti férfi vezetett.
A incidens során a balesetet okozó 50 éves férfi megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A másik két jármű vezetője nem szenvedett testi sérülést.
A helyszínen mindhárom sofőrt alkoholszondával tesztelték, az eredmény minden esetben negatív volt. A rendőrség folytatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.