Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Hálaadás a harangért Túrterebesszőllőhegyen

Bajnai Botond
Refszatmar.eu
November. 11. 2025. Kedd 11:50
Hálaadás a harangért Túrterebesszőllőhegyen

Hálaadó istentiszteletre került sor november 9-én a Túrterebesszőllőhegyi református templomban. Ünnepélyes keretek között adtak hálát a gyülekezeti összefogással megvásárolt, frissen a toronyba helyezett első harangért.

 

Izgalommal és hálaadással várták a Túrterebesi Református Egyházközséghez tartozó Túrterebesszőllőhegyi református templom első harangjának felszentelését. A mindössze 46 lelket számláló kicsiny közösség ismét nagyot mert álmodni, hiszen miután 3 éve a teljesen új templomért, ezen a vasárnapon a templom első harangjáért adhattak hálát. Megsüvegelendő teljesítmény ez egy maroknyi kis református közösségtől, akik bátorsággal vallják, ha Isten velük, kicsoda ellenük? Ezért is szólt a kezdőének: Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát!

 

Az ünnepi hálaadó istentiszteleten a Zsoltárok könyve 100. része alapján, Ft. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szolgált és tett szép bizonyságot sok tanú előtt a zsúfolásig megtelt Isten házában. Igehirdetésében a püspök három markáns gondolat köré építette igemagyarázatát. Először arról a boldogságról beszélt, amit csak az ÚR közelségében tapasztalhatunk meg. Aki Istennel jár s lakozik, az tud igazán ujjongani. Nem kényszerből, nem műmosolyt felvéve, hanem őszintén, tiszta szívből. Másodszor szolgálatának legszebb részének tartja, hogy elmondhatja sok helyen: az ÚR az Isten, mindörökké! Ezt kell elmondani újra és újra, minden népnek s nemzedéknek. Bár emberé a munka, Isten áldása nélkül semmi az emberi erőlködés. Ember tervez de mindig Isten végez. A harang bár emberi szakértelem és közadakozás eredményeképpen született, mindörökre az ÚR nagyságát és dicsőségét jelzi. Harmadszor pedig a hálaadásról szólt az igehirdető, elmondván csak az hoz áldozatot az egyházért, templomért, közösségért és az ÚRért, aki hálaadással tud bemenni mindenkor kapuin, jelen esetben a szőllőhegyi templom kapuján. Hű az ÚR mindörökké, irgalma s szeretetet megmarad nemzedékről nemzedékre – zárta gondolatait a püspök.

 

 

Az egybesereglett református, római-, és görög katolikus hívek valóban azért gyűltek össze, hogy hálaszót mondjanak, hű szájjal és hű szívvel, azért mert a szőllőhegyi közösségben az ÚR csodásan működik. Ennek ékes példája a templom tornyába beköltözött 168 kg új harang, mely közadakozásból valósult meg.

 

A köszöntések rendjén előbb online szólt a gyülekezethez Dr. Király Lajos esperes, Dr. Varga Botond Endre szalárdi lelkipásztor és Dr. Somfalvi Edit teológiai tanár, majd offline, személyesen köszöntötte a gyülekezetet Elek Arnold Zoltán, szárazberki lelkipásztor. Ez követően előbb Zelicskovics József görög-, majd Pablo Perez Gutierrez és Alcade Orozco Miguel Angel római katolikus papok köszöntöttek és fejezték ki hálájukat a közös szolgálatért és példás összefogásért, mely a túrterebesi felekezeteket jellemzi.

 

 

Köszöntések után énekszóval is dicsérték az Urat, Kánya Jázmin, Patóházáról érkezett és örvendeztette meg hangjával az ünneplő közösséget ,,Mikor látom egeidet” című zsoltárfeldolgozással.

 

Végül Varga Tamás Sándor helybéli lelkipásztor, az ApCsel 10,33b. versével – …és te jól tetted, hogy eljöttél” –  köszöntötte  Bogdán Szabolcs János püspököt, aki először járt a szőllőhegyi református templomban. Majd szolgatársait is köszöntötte s mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy harang szóljon a kicsiny református templomban. Emlékeztetett arra, hogy régi vágya volt a gyülekezetnek, hogy az üresen álló toronyba harang költözzön. Sok viszontagság után, ennek 2025-ben jött el az ideje, a hívek alázatos adományaiból. Összesen 105 személy, cég és egyházközség válaszolt a gyülekezet felhívására. A harang a hosszúfalui Blotor harangöntödében készült. Egyik oldalán az egyházkerület címerével, másik oldalán pedig a következő szöveggel: ,,Öntette a Túrterebesi Református Egyházközség, 2025-ben;Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk – Róma 8,31″ A harang Isten dicsőségére kondul meg minden délben és ünnepnapon, az ÚRhoz gyűjtve népek seregét!

 

Nemzeti imánk a Himnusz eléneklése után a templom előtti téren szeretetvendégség keretében kellemes beszélgetés zárta ezt a feledhetetlen napot. Emberé a munka, Istené az áldás!

 

Varga Tamás Sándor,

lelkipásztor