Hadad. Hat kilóméternyi bicikliút épül


Örülhetnek a hadadi, lelei és hadadnádasdi lakosok, hiszen nemsokára hat kilométernyi bicikliúton kerékpározhatnak.
Balogh Ferenc, Hadad község polgármester elmondta lapunknak, hogy nemrégiben 300 000 euró értékű pályázatot nyertek meg bicikliutak fejlesztésére, amelyet Uniós forrásokból finanszíroznak.
A fejlesztési minisztérium 247,5 millió eurót különített el országos szinten több mint 3000 kilométer bicikliút építésére. Márciusi kormányülésen pedig elfogadták az ehhez szükséges jogalapot, módszertani szabályokat, ez egyike az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében vállalt reformnak. Ebből az összegből részesül Hadad község is, a megpályázott keret értékében.
A bicikliút Lelét és Hadadot, valamint Hadadot és Hadadnádast köti majd össze. A polgármester hozzátette, hogy eddig csak a főúton lehetett kerékpározni, ami egyre veszélyesebbé válik. Ezért is szükséges egy bicikliút megépítése, ami reményei szerint nagyon rövid időn, akár 2-3 éven belül megvalósul.