Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Hadad. A mostani állatvásár helyén épül fel az új kultúrotthon

Ilonczai Gyöngyi
Ilonczai Gyöngyi
November. 28. 2022. Hétfő 16:15
Hadad. A mostani állatvásár helyén épül fel az új kultúrotthon

Már megvan az építkezési engedély, kinézték a területet is, így várhatóan jövőre maguk a munkálatok is megkezdődhetnek a község új kultúrházának a megépítésére, tájékoztatta szerkesztőségünket Balog Ferenc polgármester.

 

Jelenleg nincs saját kultúrháza Hadadnak, mivel a régit, azaz a Degenfeld-kastélyt a tulajdonosok visszaigényelték és vissza is kapták 2006-ban, s az önkormányzat tőlük bérli erre a célra a helyiséget. A polgármester elmondta, hogy kormányprogram keretében fogják az új épületet megépíteni. Erre összesen 3 millió eurót ítéltek meg számukra.
Balog Ferenc polgármester hozzátette, hogy egy 1400 négyzetméteres épületet fognak felhúzni, a hozzá tartozó parkoló résszel. Ilyen nagyságú, szabad terület a község központjában nincs, ezért kellett átgondolják, hogy hová tudják majd megépíteni az új kultúrházat, hogy az elképzeléseknek megfelelően ki is tudják használni.

 

Átalakítják a piacteret
A tervek szerint a mostani piacteret alakítják át, s ide kerül majd a kultúrotthon is. Ez egy kéthektáros terület, s ebből fognak elkülöníteni egy egy ötezer négyzetméteres részt. A piac területén nemcsak helyi termékeket lehet kereskednek, hanem állatvásárt is tartanak. Mivel az utóbbi időben egyre inkább visszaszorult a kisgazdaságokban az állattartás, egyre kevésbé van kihasználva ez a része a piacnak. Régen nagy presztízse volt az itteni vásároknak, tudtuk meg a polgármestertől. Volt olyan, hogy akár 1000- 1200 ember is ellátogatott erre. Ez mára már megváltozott. Emiatt is gondolták úgy a község vezetői, hogy kisebb terület is elegendő lesz az állatvásárnak, s megmarad majd a helyi termékek árusítására szolgáló rész. Innen különítenének el egy megfelelő területrészt az új kultúrháznak, itt kényelmesen elfér majd minden. Ugyanakkor ez alkalmas lesz majd fesztiválok, falunapok szervezésére is.

 

 

 

SZATMÁRI HÍREK

Elhunyt Robert Redford

90 éves korában elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező és producer.

Hivatalos: vádat emelt az ügyészség Călin Georgescu ellen

Az alkotmányos rend megdöntésének kísérletében való bűnrészesség miatt vádat emelt a legfőbb ügyészség Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen.