Győzelemmel kezdte a felkészülési meccsek sorát az Olimpia VSK


Közel száz néző előtt megnyerte a nyári alapozási időszak első felkészülési mérkőzését a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata: szombat délben, a szatmárnémeti Someșul-pályán 2–0-ra győzte le a magyarországi Cigánd SE együttesét.
A magyar Nemzeti Bajnokság III. osztályának következő idényére készülő borsodi csapat nyolcvan percen keresztül állta a sarat a Liga 2-es szezonra másfél hete készülő szatmáriakkal szemben.
Botos Sándor (Piri) másodedző két különböző összeállítást küldött pályára a mérkőzés két félidejében, emellett több cserét is végrehajtott. A nagy hőség miatt mindkét játékrészben kétszer is ivószünetet rendelt el Kovács Szabolcs, FIFA-jelvénnyel rendelkező játékvezető, aki szerdán pályafutása első Európa-konferencialiga-mérkőzését vezeti majd.
Az Olimpia VSK a második félidőben állt közelebb a gólszerzéshez. A 47. percben meg is szerezhette volna a vezetést, de Alin Văsălie kihagyta a megítélt 11-est.
A hajrához közeledve két ellentámadásból azonban sikerült betalálni. Előbb az újonc Magyari Szilárd talált be a cigándiak kapujába (1–0), három perccel később pedig Samuel Șanta állította be a 2–0-s végeredményt.
Vasárnap reggel indul Szombathelyre az Olimpia VSK csapata, ahol egyhetes edzőtáborban folytatja a felkészülést az augusztus 2-án rajtoló Liga 2-es idényre. A napi edzésprogram mellett három barátságos mérkőzés is szerepel a programban. A Fehérvár FC és a szlovén NK Nafta Lendva lesz az első két ellenfél, majd július 13-án délelőtt, a hazautazás előtt még egy mérkőzés vár a fiúkra.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN
- Szatmárnémeti Olimpia VSK – Cigánd SE (Magyarország, NB III) 2–0 (0–0)
Gólszerzők: Magyari Szilárd (82.), Samuel Șanta (85.)
Olimpia VSK kezdőcsapata: Deáky Zsombor – Dorian Todoran, Abdoul Diomande, Alexandru Sabău, Cosmin Zamfir, Pintér Bence, Bontás Kristóf, Mircea Donca (25., Zsiga Ervin), Cosmin Meșter, Robert Mustacă, Gheorghe Gondiu.
Olimpia VSK, második félidő: Vili Bence – Mario Aioanei, Abdoul Diomande, Davide Popșa, Cozmin Zamfir, Tudor Lucaci, Daniel Danu, Alin Văsălie (70., Vadim Călugher), Samuel Șanta, Constantin Trip, Magyari Szilárd.
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSEK
2025.07.08., 15:00 – Szombathely
Szatmárnémeti Olimpia VSK – Fehérvár FC (Magyarország, NB II)
2025.07.12., 18:00 – Szombathely
Szatmárnémeti Olimpia VSK – NK Nafta Lendva (Szlovénia, 2. SNL)
2025.07.13., Szombathely (időpont egyeztetés alatt)
Ellenfél egyeztetés alatt
2025.07.19., idegenben
Debreceni VSC (Magyarország, OTP Bank Liga) – Szatmárnémeti Olimpia VSK
2025.07.26., helyszín egyeztetés alatt
Szatmárnémeti Olimpia VSK – Nagyváradi FC Bihor (Liga 2)