Gryllus Dorka: „Nem szeretek és nem is tudok hazudni” – Ami a szívén, az a száján

Színésznőként sok merész döntést hoz, sok nehéz, kemény szerepet játszik Gryllus Dorka, aki nemcsak Magyarországon, hanem Németországban is szép karriert futott be. A színésznőt ismerik és elismerik, igaz, nem díjakkal. Talán amiatt is, mert ami a szívén, az a száján.
 

Mindig ennyire merész ember volt?

- Nemrég volt osztálytalálkozónk, ahol szembesültem vele, hogy már általánosban is én voltam a rajtitkár. Kérdeztem is a többieket, hogy miért pont én, mire az volt a válasz, hogy mert te úgy megmondtad a dolgokat és bíztunk benned. Tényleg sosem félek elmondani, amit gondolok.

Civilben is ilyen?

–– Igen. Nem szeretek és nem is tudok hazudni. Nem is jut eszembe hazugság, amikor beszélek valamiről. Talán nem véletlenül vagyok az Autistik Art jószolgálati nagykövete, talán én is kicsit autista vagyok. Bennük egyszerűen nincs semmi manipulatív, azt mondják, amit gondolnak.
 

Már gyerekként is ilyen volt? Egyáltalán, milyen volt a gyerekkora?

– A szüleim nagyon szabad életet éltek, és így nekünk is nagyon szabad életünk volt. A szüleim egyébként nem a szórakoztatóiparban dolgoztak, hanem mindig belső igényből készült művészetet láttam magam előtt. Sosem a közönség kiszolgálása volt a cél számukra, igazán a sikerük ennek a szemléletnek a hozadéka volt. Ez olyan, mint a filmművészet és a filmipar közötti különbség.

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dorka Gryllus (@dorkagryllus) által megosztott bejegyzés

– A filmművész az, aki akar valamiről beszélni, és készít egy filmet. A filmipar pedig kitalálja, hogy csinálok egy filmek vagy sorozatot valamiről, ami most érdekes téma, mert az biztos érdekli az embereket, és nézni fogják. Aztán jön egy író, megírja. Én azonban mindig ezt a belső igényből fakadó művészetet láttam magam előtt példának.

Ez alapján mond igent vagy nemet egy felkérésre?

– Természetesen nem. Például úgynevezett közönségfilmekben is nagy öröm játszani. Most például azt érzem, hogy szívesen csinálnék valami zenéset vagy vicceset is a változatosság kedvéért. Persze nagyon örülök, hogy például ez a számomra nagyon fontos előadás, a Dobray Sarolta regényéből készült Üvegfal ilyen sikeres, amelyet a férjemmel, Simon Kornéllal játszunk Soós Attila rendezésében. De az Üvegfalat eljátszani, ami egy lelkileg bántalmazó kapcsolatról szól, nehéz néha lelkileg is, még ha imádom is. Nemrég dupla előadásunk volt belőle és akkor kérdezték, hogy te a kettő között mit csinálsz? Semmit, fekszem az ágyon és túlélek.
 

Sok sztorit hallani arról, hogy sok színész ilyenkor itallal, bulival kompenzál. Ön hogy vezeti le ezt a drámát?

– Erre én nem is érek rá. Ha berúgnék, akkor is csörög másnap háromnegyed hétkor az óra, azt nem tudnám csinálni. Egyébként kérdezgettem erről már a férjemet és a többi kollégát is. Nemrég betegek voltunk, egy hetet otthon voltam, ennek a végén volt a kisfiam születésnapja. Teljesen belemélyedtem a családi fészekbe, és vasárnap előadásunk volt, épp az Üvegfalat játszottuk és hirtelen úgy délután négykor még szinte teljes képtelenségnek tűnt. Aztán persze belejövök.
 

Férjével mennyit szakmáznak otthon?

– Annyira nem sokat, én teszem a dolgom, ő is a magáét. Most lesz egy bemutatója, arra majd elmegyek, megnézem a főpróbát. Persze szóba került felszínesen, hogy kinek milyen élménye vagy akár konfliktusa volt a próbáján, forgatáson, de általában nem a szakmai életünk a fő témánk. Nyilván ha segítségre van szükségem egy otthoni felvétellel, amit el kell küldenem egy castingra, akkor segítséget kérek tőle.

Megrendezi?

– Szeretünk együtt dolgozni, de ő sokszor gyorsabb, türelmetlenebb, mint én. Én sokkal lassabb vagyok, szeretek gondolkodni, elmélkedni, iszonyatosan lassan olvasok forgatókönyvet, lassan tanulok szöveget. Ő sokkal gyorsabb, pörög, hamar megcsinál mindent.


Az interjú folytatását ide kattinva a Blikk.hu oldalán érheti el!