Gerincbántalmakkal küzd a magyar zenészlegenda: innen meríti az erőt


Gerincsérvvel küzd Meződi József. Az Apostol együttes művésze néhány hónapja tapasztalta, hogy fáj a dereka, majd hamarosan kiderült, hogy gond van a gerincével.
– Hetente kétszer gyógytornát végzek, mert nagy fájdalmaim vannak, sokszor nehezen járok. Viszont amikor színpadra lépek, elönt az adrenalin, ami a legjobb gyógyszer számomra, olyankor nem is látszik, hogy bármi problémám lenne, sőt, nem is érzem – mondta el a Blikknek Meződi József a Szenes Iván Emlékkoncerten. Az énekesnek az úszás is segít, idén nyáron pedig a sok koncert mellett volt lehetősége a tengerparton is pihenni.
– Az úszás segített egy kicsit a gerincbántalmakon. Számomra viszont a közönség az igazi gyógyír, akkor soha nem érzek fájdalmat. Éppen ezért eszem ágában sincs visszavonulni, koncertezem, ameddig csak tehetem – fogalmazott a művész.
A koronavírus alatt az előadóművészek számára nem volt lehetőség a fellépésekre, így abban ebben az időben Meződi a család éttermében dolgozott, és bizony sokan meglepődtek, amikor ő szállította házhoz az ételt a vendégeknek.
– Most már nem szoktam kiszállítani, sok a koncert. Ezt a lehetőséget átadtam a tapasztaltabb és fürgébb munkatársainknak, de nagyon élveztem azt az időszakot is – nevette el magát.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.