Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Gazdára talált a piros kerékpár

Ilonczai Gyöngyi
Szatmár.ro
November. 10. 2023. Péntek 09:36
Gazdára talált a piros kerékpár

A Maurer Alapítván nemrégiben több elektromos orgonát és kerékpárt ajánlott fel közösségi oldalán, amelyekre lehetett jelentkezni, s a leginkább rászorulóknak adták át a felajánlásokat. Legutoljára pedig egy piros női biciklinek keresték a gazdáját.

 

Rászoruló tini lánynak vagy fiatal anyukának szerették volna adományozni a piros, női kerékpárt.

 

Nem is kellett sokat keresni, hogy megtalálják a legjobb helyét a biciklinek: egy Szatmárzsadányban élő három gyerekes anyuka kapta meg.

 

 

Az alapítvány munkatársai mindig örülnek, ha segíthetnek. S nemcsak a kerékpárral lepték meg a családot, hanem élelmiszerekből és ruhákból álló csomagot is vittek nekik, ami nagy segítség volt.

 

A Maurer Alapítvány már korábban is felajánlott egy kerékpárt, akkor egy egri családanyához került.

 

Maurer Róberttől, az alapítvány elnöke elmondta, hogy mindig igyekeznek a leginkább rászorulóknak eljuttatni az adományokat, felajánlásokat.