Gálvölgyi János először beszélt a kórházról: halálközeli élménye volt az intenzíven

Megdöbbentő részleteket árult el Gálvölgyi János a kórházban töltött heteiről.

Május 10-én az egész ország gyomra összeszorult, amikor kiderült, hogy a Kossuth-díjas színművész intenzív osztályra került, mélyaltatásban, lélegeztetőgépen van. Pár nap múlva ugyan felébresztették, de csak két héttel később, a 75. születésnapján engedték haza. Gálvölgyi most maga mesélte el, hogyan élte meg az ébredést, s hogyan próbálta ellenőrizni, ép maradt-e az elméje.

– Ott szakadt el a film, hogy még felhívtalak téged szerda reggel, hogy lemondjam, mert nem érzem magam jól. Legközelebbi ébredésem három nappal később az intenzív osztályon volt – mesélte Gálvölgyi János az RTL Fókusz című magazinjának, méghozzá éppen annak a riporternek, akivel aznap találkozott volna, amikor rosszul lett. – Annyi emlékképem van, hogy megyek két lépcsőt és ülök Dorka lányom kocsijában, be vagyok kötve, Eszter lányom hátulról átölel...

Gálvölgyit a szerettei szállították kórházba, miután a kihívott mentő nem érkezett meg. Miközben utóbbi miatt több vizsgálat indult, Gálvölgyi az életéért küzdött, hiszen a tüdeje és a légzése is összeomlott: a családja szerint csak egy hajszálon múlt az élete.

– Bakteriális szív- és tüdőelégtelenség volt, ami egy fertőzés – árulta el az okot Gálvölgyi, hozzátéve: ijesztő pillanat volt az ébredés. – Meglepett, hogy nem tudok beszélni, mert tele voltam csövekkel. Úgy éreztem, beszélek, de közben nem jött ki hang a torkomból.

A színész eleinte csak írásban tudott kommunikálni, és ugyan a hangja a lélegeztetőgép csöve miatt még mindig nem a régi, már az otthonában gyógyul.

– Arra emlékszem, hogy amikor már magamnál voltam, automatikusan elkezdtem mondani a meglévő szerepeim szövegét, majd megállapítottam, hogy tudom. Akkor kezdtem megnyugodni – vallotta be a sztár, aki egy úgynevezett halálközeli élményt is átélhetett, amikor – ahogy ő mondja – egy másik világban járt. – Gyönyörű emberek mentek vörös szőnyegen, én magam is mentem, mindenki köszönt és hajbókolt. Messze, a lépcső tetején állt egy gyönyörű nő fehér ruhában, arca nem volt, és integetett... és mentem, hogy nekem oda kell menni hozzá. És akkor felébredtem. Olyan élmény volt, amit nem akar az ember megint átélni.

Persze, még messze nincs túl mindenen, hiszen a fizikai nehézségeket túl a halálközeli élmény okozta lelki problémákat is le kell küzdenie.

– Amikor hazajöttem, azt mondtam: végre saját ágy, nincs infúzió, vérnyomásmérő, nincs rád kötve mindenféle, majd jaj, de jót fogok aludni. De nem. Nagyon rosszul aludtam, ha nem is rettegés, de félelem volt bennem, hogy mi van, ha holnap vagy ma éjjel ez megint megismétlődik… – osztotta meg az érzéseit Gálvölgyi, aki mindenkinek köszöni, hogy aggódott érte, és reméli, ha már százszázalékos lesz, a színpadon hálálhatja ezt meg. – Annyiban megváltozik az ember élete – legalábbis az enyém –, hogy rá kellett jönnöm, nem olyan természetes, hogy az ember jól van.