Fontos évfordulót ünnepel Varga Miklós


Ritka manapság a művészvilágban, hogy egy pár hosszú éveken át kitart egymás mellett. Varga Miklós és felesége azonban már három évtizede élnek boldog házasságban.
Az énekes és a felesége, a tévétornából ismert Fejes Erika 1994-ben házasodtak össze, s bár nem tagadják, hogy adódtak nehézségeik, együtt minden gondot meg tudtak oldani. A kerek évfordulóról Miklós is megemlékezett a közösségi oldalán. „Harminc év együtt, Gyöngylakodalom!” – írta a zenész, akinek a bejegyzése alatt záporoztak a gratulációk.
Miklós és Erika kapcsolata nem indult simán. Az énekes a Varga Miklós Bandben énekelt, amikor a menedzserük felvetette, hogy elhívná az akkori tornászt és az ikertestvérét háttértáncosnak a fellépésekre. Miklós teljesen kiakadt, veszekedett, de végül nem tudott mit tenni. Később aztán a dobosuk összejött Erika ikertestvérével, így gyakran szerveztek négyes randikat, amiből végül szerelem lett. Miklós és felesége 1986-ban kezdtek el járni, majd nyolc évvel később házasodtak össze. Ikergyermekeik születtek, akik mind a ketten örökölték édesapjuk tehetségét, akár éneklésről, akár a színészi mesterségről van szó.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.