Fontos elismerést vehetett át a nemzeti ünnep alkalmából Lévai József bőrdíszműves


Fontos minisztériumi elismerést vehetett át Nagy István agrárminisztertől a szatmárnémeti Lévai József bőrdíszműves pénteken, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott ünnepi rendezvényen - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a Partiumi Falugazdász Hálózat.
A márciusi ifjak lerakták a vidék Magyarországának az alapkövét, mi pedig folytatjuk az építkezést. Újabb és újabb támogatásokkal, modernizációval, fejlesztési forrásokkal, innovációkkal, a modern tudomány vívmányaival segítjük a magyar gazdákat – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, az 1848. március 15-e alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Nagy István szerint a márciusi ifjak példája, ’48 üzenete minden magyar öröksége. S bár 177 év alatt nagyot fordult a világ kereke, van, ami nem változott: ahogy akkoriban, úgy most sem akarnak mást a magyarok, mint békét és szuverén, szabad Magyarországot.
A magyarországi Agrárminisztérium és a kormány nevében Nagy István állami kitüntetéseket adott át az eseményen, az egyik díjat pedig a szatmári bőrdíszműves, Lévai József vehette át.
"A középiskola befejezése után Lévai József két szatmári kézműves mestertől tanulta a szakmát: Tóth István cipészmestertől és Boras László bőrdíszművestől. Lévai 2000 óta a saját műhelyében dolgozik és készíti páratlan bőrből készült árucikkeit, dacolva a nagy üzletek jelenlétének egyre inkább érezhető hatásával. A mester sikerének titka, hogy folyamatosan új ötleteket valósít meg, a vásárlói pedig a legtöbb vásárban találkozhatnak vele és termékeivel.
Az általa megtervezett és létrehozott tárgyakban nagy harmóniában egyesülnek a geometriai formák és a hagyományos készítési mód. Nem létezik két ugyanolyan pénztárca vagy késtok, amelyik Lévai József műhelyében készült. Az általa készített táskákat hagyományos, általában pásztorok által használt tárgyak díszítő motívumait viselik, de sokat tesz ezek egyediségéhez a bőr megfestése, amelynek Lévai nagy szakértője. Az általa készített tárgyak értékét emeli, hogy néhány termékét a magyarországi Hagyományok Házának népművészettel foglalkozó osztálya is elismeri" - jellemzi Lévai József, vagy ahogyan sokan ismerik, Jocó munkáját a Szatmári Termék védjeggyel rendelkező termelők weblapján.
Gratulálunk az elismeréshez!