Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Fókuszban: a Harag György Társulat

Bede Emőke
közlemény
Július. 07. 2025. Hétfő 15:19
Fókuszban: a Harag György Társulat

Eseményekben és sikerekben gazdag évadot zárt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata június utolsó napján.

 

Az évadban hét bemutatóra került sor: előbb a népszerű vígjáték, A miniszter félrelép került színpadra, Lendvai Zoltán rendezésében, majd decemberben az azóta sokszorosan díjazott III. Richárd című előadást mutatta be a társulat, Albu István rendező egyedi koncepciója alapján, a színészek élő hangszeres kíséretével játszott koncertszínházi előadásként. Februárban az Ács Alajos Stúdióteremben mutatták be a Kohlhaas című stúdióelőadást, Bélai Marcel rendezésében, majd májusban Sardar Tagirovsky, a társulat állandó rendezője vitte színpadra Bulgakov nagyszabású művét, A Mester és Margaritát.

 

A Brighella Bábtagozat A lidércek a városban vannak címmel mutatott be bábelőadást Halasi Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetőjének a rendezésében - számos korábbi, műsoron tartott produkció mellett. A társulat prózai és bábtagozata közös munkával hozta létre a Macska voltam Londonban című mese-musicalt – ezt a bábtagozat vezetője, Nagy Regina állította színpadra. Az évad a Játéktér című felolvasószínházi előadás bemutatójával zárult. A Játéktér színházi folyóirat drámapályázatán nyertes szöveget maga a szerző, Hatházi András vitte színpadra, a Havi Dráma SzatmárON program keretében.

 

Az évad során Szatmárnémeti adott otthont az Interetnikai Színházi Fesztiválnak, melyet immár harmadszor (zsinórban másodszor) rendezett meg Szatmáron a társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány. A visszajelzések alapján ez volt az eddigi legsikeresebb szatmári IFESZT, melyen ezúttal is a romániai kisebbségi színjátszás gyöngyszemeit láthatta a nagyérdemű.

 

Természetesen az évad sikerei szempontjából meghatározóak a III. Richárd című előadás UNITER-jelölései és díjai. Már maga a jelölés is hatalmas elismerésnek számít, ám az Albu István rendezte dráma a legjobb rendezésért járó és a legjobb előadásnak járó UNITER-díjat is megkapta a Krajován rendezett Uniter-gálán. Azóta pedig a nagybányai Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon is díjazták: a fesztivál legjobb előadásának járó díj mellett a főszereplő, Nagy Csongor Zsolt a fesztivál legjobb férfi alakításáért járó díjat is megkapta. A Mester és Margarita című előadásról is sorra születnek az elismerő kritikák és a Kohlhaas-stúdióelőadás is több meghívást kapott a következő évadra.

 

„Nem akármilyen évad után köszönöm most meg a munkátokat. Minden évad nehéz, de van, amikor nem hiába nehéz. Amikor érezzük, hogy elkezd beérni valami, a társulat presztízsében is érzékelhetően - valami, amit hosszú évek munkájával hoztunk össze. Kezd a társulat a fókuszba kerülni, ezt mindannyian érezzük. Sok okunk van büszkének lenni, nem csak a díjak miatt – amik persze nagyon fontosak –, de nagyon fontos dolog, hogy minden előadás értékeire büszkék lehetünk, elértünk egy szakmai nívót, amit most meg kell tartanunk! A díjakhoz sokminden kell, háttérmunka is, promó is, szerencse is. De személy szerint arra vagyok a legbüszkébb, hogy ha végigtekintek az évadon, egyetlen előadást sem kell szégyellnem a maga műfajában. Egy társulat valódi nívóját nem csupán a díjazott felcsillanások adják, hanem azon előadások szakmai színvonalának összessége, amelyek nem kaptak díjakat. A szint, ami alá már sosem megyünk!” – értékelte az évadot Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadzáró gyűlésen.

 

 

Bessenyei köszönetet mondott a háttérszemélyzetnek is, akik pontossága, elhivatottsága és profizmusa olyan alap, amire lehet építeni. „Az ilyen talapzatra lehet csak álmokat építeni. Az ilyen talapzatról lehet csak elrugaszkodni! A ti erőfeszítéseiteknek köszönhető, hogy szárnyalhatnak a színészek minden előadásban” – mondta.

 

A társulatigazgató a következő évad terveit ismertetve kijelentette: sok utazás vár a társulatra a következőkben. Augusztus elején Gyulán vendégszerepel majd A miniszter félrelép és a műsoron tartott Hegedűs a háztetőn, augusztus végén Konstancára hivatalos a III. Richárd előadás. A királydráma iránt érdeklődtek már a Moldovai Köztársaságban és Romániában szervezett rangos Shakespeare-fesztiválok is, illetve nagy valószínűséggel meghívást kap az előadás a FNT – Országos Színházi Fesztivál programjába, de immár a magyar fővárosból is kezdenek érdeklődni iránta.

 

Szatmárnémetiben szervezik meg az új évadban a MAFESZT-et, a MASZÍN Magyar Színházi szövetség vándorfesztiválját – előreláthatólag 2026 tavaszán. A szövetséggel kapcsolatos hír, hogy Szatmárnémeti lett az adminisztráció új központja az elmúlt években, most pedig Bessenyei Gedő István társulatigazgatót választották a színházi szövetség új elnökének, Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház főigazgatója pedig a MASZÍN ügyvezető igazgatójaként dolgozik majd a szervezet szakmai eseményeinek, egyebek mellett a bukaresti magyar színházi fesztivál, a BUKFESZT szervezésén. A fesztiválon a tervek szerint A Mester és Margarita, valamint a Kohlhaas című előadást láthatja majd a bukaresti fesztiválközönség.

 

A gyűlés vége felé közelítve a társulatigazgató Fornvald Gréti építész-díszlettervezőnek adta át a szót, aki röviden ismertette a Proscenium Alapítvány új stúdiójának terveit és a megvalósítási munkálatok jelenlegi állapotát. A készülő játszóhely, megálmodói szándékai szerint, a szatmári magyar színjátszás új epicentruma lehet, hiánypótló kamaratérként és kiállítások, vetítések, szakmai kerekasztalok, felolvasószínházi előadások, könyvbemutatók helyszíneként.

 

Az évadzáró társulati ülés keretében ünnepelték meg idén is a társulat kerek évfordulós tagjait is. Fornvald Gréti díszlettervező és Moldován Blanka színésznő tíz éve erősítik a csapatot, Laczkó Tekla és Péter Attila Zsolt húsz éve tagok, Rappert-Vencz Gábor pedig 35 éve a Harag György Társulat tagja. Az évadzáró gyűlés végeztével a társulat tagjai, a Proscenium Alapítvány jóvoltából, közös évadzáró pikniken ünnepelhették meg az évad sikereit, a nyári pihenőre készülve.