Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a bekokainozva vezető férfit


2022. június 23-án, nem sokkal este 8 óra előtt a rendőrök épp Szatmárnémeti egyik forgalmas szakaszán tartottak közúti ellenőrzést, amikor is félreállítottak egy külföldi rendszámú Porschét, melynek kormányánál egy Szatmár megyei férfi ült.
Az ellenőrzés során a gyorsteszt kokain jelenlétét mutatta ki a férfi szervezetében, ezért a hatóság emberei a szatmári kórházba szállították a férfit, hogy vér- és vizeletmintát vegyenek tőle. Az ezek alapján elvégzett laborvizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a sofőr valamivel korábban kokaint fogyasztott - igaz, mivel a szer jelenlétét már csak a vizeletében tudták kimutatni, a vérében nem, levonható a következtetés, hogy a kábítószer már elkezdett kiürülni a szervezetéből.
A 39 éves, nőtlen, általános iskolai végzettséggel rendelkező férfit kábítószer hatása alatti vezetés vádjával állították bíróság elé, ám az illető végül megegyezett az ügyésszel a bűnösség beismeréséről. Ennek fényében, illetve azt is figyelembe véve, hogy a férfi első alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, a bíróság méltányos ítéletet hozott néhány nappal ezelőtt: a sofőrt 1 év szabadságvesztésre ítélték, melynek letöltését felfüggesztették, és 2 év próbaidőre bocsátották. Ezen felül 30 napnyi közérdekű munka vár rá, illetve őt terheli az 1000 lejes perköltség is.