Ezekben az ágazatokban foglalkoztatják feketén a legtöbb munkavállalót Szatmár megyében


A Szatmár Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM) 2023-as évre vonatkozó beszámolójából kiderül, hogy a tavalyi év folyamán 48 olyan munkáltatóra bukkantak, akik feketén, azaz munkaszerződés nélkül foglalkoztattak embereket, további 3 munkáltató pedig kevesebb órával jelentette be alkalmazottját, mint amennyit az valóban ledolgozott.
Ezen ellenőrzések során 64 feketén foglalkoztatott személyt azonosítottak, további 6 főt pedig papíron kevesebb órával alkalmaztak, mint amennyit ténylegesen teljesítenie kellett. Mindezek fényében a hatóság számos pénzbírságot szabott ki, melyeknek összértéke elérte a 950.000 lejt.
Ami az ágazatok szerinti megoszlást illeti, a legtöbb feketézés továbbra is az építőiparban történik: tavaly 18 munkáltatónál összesen 25 munkaszerződéssel nem rendelkező alkalmazottra bukkantak, s noha túlnyomó többségük férfi volt, de akadt egy nő és egy 18 évnél fiatalabb munkavállaló is. A toplista második helyén a vendéglátóipar áll, ahol 15 cégnél észleltek törvénysértést. Az ellenőrzött éttermekben, bárokban és hotelekben összesen 18 feketén foglalkoztatott személyre, köztük 14 nőre bukkantak. Kiemelendő továbbá a szolgáltatások ágazata, ahol 11 munkáltató bliccelte el az alkalmazottak bejelentését. E munkahelyeken összesen 17 főt, köztük 7 nőt dolgoztattak fű alatt. Ez a top 3-as felállás egyébként évek óta változatlan, azaz minden évben az építőipar, a vendéglátóipar és a szolgáltatások terén jegyzik a legtöbb feketézést.
Az ITM a be nem jelentett munkaerő mellett fokozott figyelmet fordít – legalábbis éves beszámolójuk szerint mindenképp – a 18 éven aluliak foglalkoztatására vonatkozó előírások betartatására is. Ennek során együttműködnek olyan szervekkel is, mint a tanfelügyelőség, a rendőrség, a gyermekvédelmi igazgatóság, különféle civil szervezetek, stb. Ennek köszönhetően a tavaly sikerült azonosítani egy olyan munkáltatót, aki 15 és 18 év közötti fiatalokat alkalmazott anélkül, hogy szerződést kötött volna velük.
A legtöbb feketéző vállalkozást egyébként városon észlelték; szám szerint 32-t, akiknél összesen 48 fő dolgozott munkaszerződés nélkül. Vidéken a törvénysértő munkáltatók száma 19 volt, akik összesen 22 embert dolgoztattak feketén.
Az ITM tavalyi éve tehát számokban így foglalható össze: 1143 ellenőrző akció, 51 feketéző munkáltató, 70 egyáltalán be nem jelentett vagy kevesebb órával leszerződtetett munkavállaló, összesen 950.000 lej pénzbírság. A büntetések száma egyébként az előző évekhez képest mindenképp magasnak számít: 2020-ban 540.000, egy évvel később 830.000, ’22-ben pedig 660.000 lejre rúgott a be nem jelentett munkaerő miatt kiszabott bírságok száma.