Év végi ünneplés a Jiului utcai Idősgondozó Központban


Év végi ünneplés és kántálás között a Jiului utcai Idősgondozó Központ „napközisei” előtt mutatta be Kereskényi Gábor polgármester azt az oklevelet, amelyet a szociálisügyi téren kifejtett tevékenységéért kapott az illetékes minisztériumtól a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a vele együttműködő civil szervezetek.
Az eseményen természetesen sor került a karácsony előtti hagyományos kántálásra is, amelyet a Kovács József, baptista lelkipásztor vezette kórus adott elő. Áldott karácsonyt mindenkinek!
Mindig is hangoztattuk, hogy csak annak a városnak van jövője, amelyik tiszteli a múltat. Büszkék vagy azokra a szépkorúakra, akik nap mint nap emlékeztetnek bennünket arra, hogy munkával és tisztességgel lehet építeni egy város jövőjét” – mondta ünnepi köszöntőjében Kereskényi Gábor polgármester.