Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Erdogan elindította pártja választási kampányát

Bede Emőke
MTI
Április. 12. 2023. Szerda 07:29
Erdogan elindította pártja választási kampányát
Fotó: Erdogan Facebook-oldala

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában elindította pártja, a konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) hivatalos választási kampányát a május 14-re kiírt parlamenti és elnökválasztás előtt.


Az államfő, aki 2017 óta az AKP pártelnöke is egyben, beszédében hangsúlyozta, hogy a következő időszak prioritása a február 6-i dél-törökországi földrengés által romba döntött városok "talpra állítása" lesz. Elmondta: összesen mintegy 650 ezer házat terveznek felépíteni, amiből 319 ezret már egy éven belül átadnak.


Erdogan a Sportcsarnokban tartott beszédében megígérte, hogy egyjegyűre csökkenti az inflációt. "Az inflációt újból egyjegyű számra csökkentve megmentjük országunkat ettől a problémától" - fogalmazott.

 


Törökországban tavaly októberben 24 éves rekordot döntött az éves infláció, amely a 85 százalékot is meghaladta, míg márciusra már csaknem 50 százalékig mérséklődött a mutató.


A török elnök szinte minden ágazatra vonatkozóan számos ígéretet tett, amelyek közül az Anadolu hírügynökség azt emelte ki, hogy Erdogan a megválasztása esetén egyszeri adómentességet biztosít mobiltelefon- és  számítógép-vásárlásra a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak.


Az elnökválasztáson Erdogan legfőbb kihívója a második legnagyobb parlamenti tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu lesz.