Épül a sportcsarnok, lesz új bölcsőde és napelempark is Vetésen


Daniel Codrea Vetés község polgármestere, három alpolgármesteri ciklust követően vette át tavaly ősszel a stafétát Ilyés Gyulától. Codrea friss lendülettel és komoly önkormányzati tapasztalattal állt munkába, azzal a céllal, hogy mind Vetésen, mind Óváriban és Decebalon is egy szemmel látható fejlődési hullámot indítson be. Szerkesztőségünk munkatársa a napokban látogatást tett a községben, ahol a polgármester az aktuális beruházásokról és az első mandátumának terveiről nyilatkozott.
Daniel Codrea hangsúlyozza, mindig is jó kapcsolatot ápolt magyarsággal és az RMDSZ-szel, Ilyés Gyulára is mindig jó partnerként tekintett abban a 8 évben, amíg együtt dolgoztak a község fejlesztésén.
Mandátumámak elején az egyik legnagyobb feladatként a vetési sportcsarnok építésének folytatását tűzte ki célul, mely beruházás jó ütemben halad, a tervek szerint az év végére el is készülhet az új létesítmény. Ugyanakkor hamarosan kezdetét veszi egy új bölcsőde építése is, amit a CNI (Országos Beruházási Társaság) támogatásával sikerül finanszírozni, illetve készülnek egy napelempark építésére is, amely hosszú távon a község energetikai függetlenségét biztosítaná. Mindhárom létesítmény a polgármesteri hivatal épülete mögötti területen kap helyet – magyarázta a polgármester, aki hozzátette, ugyanitt fog épülni két elektromos autótöltő-állomás is, mely szintén még ebben az évben üzembe lesz helyezve, ezzel kedvezve azoknak a helyi lakosoknak, akik elektromos autót használnak.
Codrea rámutatott továbbá arra is, hogy az új létesítmények érdekében kisebb infrastrukturális bővítésre is szükség lesz, így zajlik az elektromos hálózat, a víz- és csatornarendszer, valamint a gázvezetékek bővítése is.
Több utcát is korszerűsítenek
A községben az Anghel Saligny program támogatásával már számos utca kapott új burkolatot. Óváriban ezek a munkálatok már lezárultak, Vetésben pedig a a végéhez közeledik a beruházás. Ezzel kapcsolatosan a polgármester elmondta, a korábbi területrendezési terveknek köszönhetően több utca túl szűkre lett építve – így ott nem lehetett sem járdát, sem vízelvezető árkokat kialakítani, ezért szeretnék most saját költségvetésből korszerűsíteni ezekben az utcákban lakossági bejárókat, hogy a frissen modernizált utcák mind egységes képet kaphassanak.
Felújítják a főutcát is
Az utcák korszerűsítésével nem csak a község belső utcái kerülnek modernizálásra, a DN19-es országúttól induló vetési Főutca is megújul. „Szeretnénk, ha már a település bejáratánál érezné az ember: fejlődik a település" – mutatott rá Codrea. Hozzátette: a "közelmúltban megépült ideiglenes körforgalom is nagy segítség a vetésiek számára, reggelente egyszerűen képtelenség volt kijutni a főútra, mára ez egészen megváltozott. Sőt, szeretnénk ha a Szatmárzsadány irányába vezető út is felújításra kerülne, az is egy alternatív útvonalat jelentene a város felé - ezzel kapcsolatban egyeztetni fogunk Kereskényi Gábor polgármesterrel".
Tömbházak épülnek, és nyílik egy Penny is
A község Szatmárnémetihez való közeli elhelyezkedése egyre vonzóbbá válik a fiatal családok és a befektetők számára is. A polgármester elmondta: már zajlik négy új tömbház építésének az előkészítése, sőt, hamarosan egy Penny szupermarket is épül a községben. A növekvő népesség miatt pedig egy új iskola felépítése is szerepel a tervek között – bár ennek kivitelezése egyelőre inkább bizonytalan, egyelőre a finanszírozást kellene megtalálni ehhez a beruházáshoz.
Modern sportbázis is a tervek között
A polgármester sportkedvelőként különösen fontosnak tartja egy új sportbázis megépítését is. Egy olyan modern létesítmény létrehozását tűzték ki célul, amely nemcsak szabadidős lehetőséget nyújtana a gyerekeknek, de hosszú távon utánpótlásközpontként is működhetne.
„Szeretnénk a község sportéletét magasabb szintre emelni. Óváriban és Decebalon is működik focicsapat, viszont úgy gondolom a községet mégiscsak a központi település csapatának kellene reprezentálnia, viszont a cél az lenne, hogy már egészen kicsi kortól építkezni tudjunk, bevonjuk a helyi gyerekeket is ebbe a munkába, hogy belőlük tudjuk kinevelni az elkövetkező évek sportszerető és sportoló generációit. Ez egy hosszabb távú terv, viszont ha megfelelő infrastruktúrát és körülményeket biztosítunk, úgy gondolom működni fog ez a kezdeményezés” – mutatott rá a községvezető.
Óváriban nincs park és játszótér – ezen is változtatni szeretnének!
Óváriban az infrastruktúra az elmúlt években szépen kiépült, kulturális tekintetben pedig a Ribiszke Néptánccsoport munkáját továbbra is támogatja az önkormányzat, viszont vannak olyan hiányosságok amiket mindenképpen szeretne pótolni a községvezetés, lehetőleg még ebben a mandátumban: közösségi teret, játszóteret és parkot építenének a településen. A töltés közelében egy olyan közösségi zóna létrehozását tervezik, ahol minden korosztály otthon érezheti magát.
Decebal sem marad ki – „Joguk van ugyanarra az életminőségre”
Az elmúlt években Vetés és Óvári fejlődése mögött a község harmadik települése, Decebal sok tekintetben a háttérbe szorult. Daniel Codrea polgrámester maga is onnan származik, illetve ott is él, így jól ismeri a település gondjait. Bár a víz- és csatornahálózat már szinte teljes, az utcák aszfaltozása eddig váratott magára: „Hat utca felújítására már sikerült támogatást nyernünk, de további tizenkét utca még mindig fejlesztésre vár. A cél: teljes körű modernizáció, hosszú távra tervezve. Az ott élők is megérdemlik, hogy ugyanolyan körülmények között éljenek, mint Vetésen vagy Óváriban” – mondja a polgármester. – „Tudom, hogy sokan türelmetlenek, de amit évtizedek alatt nem oldottak meg, azt nem lehet nyolc hónap alatt rendbe tenni.”
Csenger felé is nyit a község
A polgármester elmondta azt is: elindultak a tárgyalások egy új, közvetlen út megépítéséről Csenger irányába – ami egy új határátkelő kialakítását is lehetővé tenné. Az ötletre a magyarországi fél is rábólintott, ezért meg is kezdődött a különböző engedélyek beszerzése.
„Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül az épülőben lévő express út mellett sem, amely Óvárinál csatlakozik majd a községhez, mely által egy karnyújtásnyira válunk az Nyugat-Európától. Éppen ezért készül az új általános rendezési terv is (PUG), amely már egy ipari park kialakítását is magába foglalja – ezzel hosszú távon komoly bevételekhez is juthat a község.
Hulladék-lerakót is építenek
A megváltozott hulladékgazdálkodási előírásokra reagálva Vetés saját CAV-központokat (önkéntes hulladékgyűjtő pontokat) alakít ki. Ezekben a lakók díjmentesen leadhatják a zöldhulladékot, régi textíliákat vagy veszélyes anyagokat, így csökkenhetnek a szemétszállítási költségek is.
Ünnepek, hagyományok, közösségek
A községben békésen él együtt a román, magyar, ukrán és roma lakosság – ezt tükrözi a kulturális élet sokszínűsége is. Vetésen, Decebalon és Óváriban is rendeznek nyári fesztiválokat, Tordai Demeter-napokat, családi programokat. A hagyományos vetési búcsúra – a „kirbájra” – idén szeptember 6-án kerül sor.
„Nem elég akarni – tenni is kell!”
Daniel Codrea végül elmondta: hisz benne, hogy a látványos eredményekhez nemcsak jó ötletek kellenek, hanem profi csapat, hatékony ügyintézés – és egy kis szerencse is. A közterületek karbantartását például házon belül szeretnék megoldani, ezért bővítenék az önkormányzati alkalmazottak létszámát is.
A cél világos: a lakosság érezze, hogy a tervekből valóság lesz. Ha minden a tervek szerint halad, néhány éven belül Vetés község három települése együtt válhat Szatmár megye egyik legélhetőbb vidéki térségévé.
„Nem panaszkodtunk eddig sem, tisztában vagyunk vele, hogy Vetés nem tartozik a szegény községek közzé, rendben van az infrastruktúra, jó irányba tartunk, viszont mindig lehet és van hová fejlődni. Nekünk pedig ez a célunk” – zárta a beszélgetést Daniel Codrea.