Eperjes Károly vallomása: „A harmadik Covid-fertőzés kiszívta az erőmet, már nem olyan vagyok, mint korábban”

Ő az igazi hídemberünk. S nemcsak azért, mert maradandót alkotott Széchenyi gróf szerepében a Hídember című filmben. Eperjes Károly afféle hidat képez a múlt és a jelen között.

Mert mi itthon bizony elkényeztetett helyzetben voltunk: a hatvanas-hetvenes években a magyar színészi „Aranycsapat” szórakoztatott bennünket színházban, moziban, tévében, Latinovitstól Sinkovitson át Ruttkai Éváig. Aztán jöttek a nyolcvanas évek, s velük az új generáció, benne egy új közönségkedvenccel, Eperjes Károllyal. S mi azóta is úgy nézzük őt bármilyen szerepben, mint a legendás elődök méltó utódját.
 

Immár 69 esztendős. Furcsa ezt leírni vele kapcsolatban. Furcsa, hogy az az ember, aki telis-tele van életenergiával, folyamatosan játszik, szenvedéllyel rúgja a bőrt, immár lőtávolon belülre került a hetvenedik születésnapjától. De Eperjes Károly – vagy ahogy rengetegen becézik őt: Szamóca – február 17-én még csupán 69 szál gyertyát fújhatott el születésnapi tortáján. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja visszafogottan ünnepelt.
 

– A családom, a gyerekeim és az unokáim természetesen felköszöntöttek. Munkával telnek ezek a napok is, úgyhogy idő sincs arra, hogy valamiféle karnevál főszereplője lehessek. Arra azért odafigyeltem, hogy beszéljek Szabó Istvánnal, a zseniális rendezővel és Cserhalmi Gyurival. Tudniillik ők is most ünneplik a születésnapjukat. Mondtunk néhány kedves szót egymásnak, tán megálltunk egy pillanatra az életúton, hogy aztán menjünk rajta tovább, ameddig a Jóisten engedi. Nálam ez szó szerint is értendő, merthogy állandóan úton vagyok Sopron és Budafok között – árulta el a művész. – Ingázom, de ez még véletlenül sem teher. A soproni Petőfi Színháznál felkértek, hogy a következő pályázatig vállaljam el a művészeti vezető pozíciót, és én örömmel mondtam igent. Emellett persze, játszom is, hiszen én elsősorban színész vagyok. Nagy kihívás bármilyen színháznál vezető posztot betölteni ebben a világban. Válság van, pénzszűke és szegénység. Gondot okoz bármelyik teátrum életben tartása, üzemeltetése ilyen rezsiárak mellett. Ez ránk is vonatkozik, mégis dolgozunk, alkotunk, mert a közönség igényli ezt. S van remény arra, hogy a soproni önkormányzat mellénk, mögénk áll, segítő kezet nyújt.
 

Eperjes Károly nem lassít. Az elmúlt években is folyamatosan színpadon volt és filmekben szerepelt. Sőt, két éve nemcsak főszerepet játszott a felkavaró Magyar Passióban, hanem ő is rendezte. Amikor erről kérdeztük, mosolyogva mondta: a Jóisten alkotása ez a film, én csak hagytam, hogy általa magam is részt vehessek benne.

S mi, nézők mindig lelkesen figyeltük, miben is vesz részt ez a korszakos művész. A Fiatal Művészek Klubjának egykori bohém vendége, aki élvezte az élet sűrűjét a nyolcvanas években, az esztendők múlásával lett egyre érettebb színész, alkotó ember és megfontolt, istenhívő családfő. 1977 óta él harmonikus kapcsolatban a feleségével.

– A családomról nem szoktam beszélni, mert a fiam és a lányom „megtiltották”, mondván: eleget kapnak ők miattam így is, ha lehet, ezt ne fokozzam. Természetesen imádom őket, és rendszeres kapcsolatban vagyunk. Olyannyira, hogy a fiú unokám legutóbbi bajnoki meccsén ott voltam, és úgy ugráltam örömömben, mint egy gyerek. A felcsúti csapat U9-es korosztályában futballozik, és három gólt rúgott. Ügyesebb, mint én. A fiam egyébként Felcsúton él, ezért játszik és tanul ott az unokám. A futball a mai napig fontos része az életemnek. Bár a harmadik Covid-fertőzés kiszívta az erőmet, már nem olyan vagyok, mint korábban, és ezen változtatni kell. Vasárnap délelőttönként az úgynevezett Flóri-focin sokszor ott vagyok a Népligetben ferencvárosi legendákkal: Szokolai Lacival, Ebedli Zolival, Rab Tibivel, Mucha Józsival. S büszkén mondhatom, két éve bajnoki címet nyertem a Ferencváros veterán csapatával. Mindig is fradista voltam, és az unokámmal néha kimegyek az Üllői útra szurkolni a csapatnak. Csercseszov mester óriási figura, kedvelem őt. Lehet, megkérem, hogy egy hónapig trenírozzon, hátha visszanyerem a fiatalkori önmagamat – nevette el magát Eperjes Károly, aki amikor Sopronban van, rendszeresen kilátogat a közeli Hegykő temetőjébe.

Ott vannak eltemetve a szülei. S ott nyugszik a nagybátyja is, Vinkovics Lajos, a Vasas és a magyar válogatott legendás gyúrója, aki idén lett volna 100 esztendős. Megáll a síroknál, hogy közel érezze magához azokat, akik fontosak voltak az életében. Mélyen vallásos ember, aki nehezen viseli, hogy az országot – s ezen belül a művésztársadalmat is – egyre inkább megosztja a politika. Ezzel kapcsolatban röviden ennyit üzent: „Mindenki tegye a dolgát, szeretettel, gyűlölködés nélkül…”