Ennyit ér az ember szeme világa. Hét év után mondtak ítéletet


2017 szeptemberében közlekedési baleset történt Szatmár megye egyik településén: egy BMW nekihajtott egy, a helyszínen végzett ásási munkálatok nyomán keletkezett földhalomnak, majd nekiütközött egy szemből szabályosan érkező személyautónak. Az egyik utas maradandó sérülést szenvedett: jobb szemére elvesztette a látását.
A Szatmár.ro információi szerint az érintett úrszakaszon árokásási munkálatok zajlottak, melynek nyomán az úttesten egy földhalom keletkezett – ennek hajtott neki a hajnali órán a szóban forgó BMW. A helyszíni szemle során megállapították, hogy a földkupac nem volt megfelelően jelölve: noha kb. 10 méterrel korábban kihelyeztek egy figyelmeztető táblát, viszont annak talapzatához semmilyen plusz súlyt nem helyeztek, így vélhetően az erős szél miatt a tábla felborult, az érkező sofőr figyelmét pedig így már semmilyen jelzés nem hívta fel az előtte található veszélyre. A BMW beleütközött a földhalomba, mely aztán átlökte őt a szemközti sávba, ahol összeütközött egy másik kocsival.
A szakértők megállapítása szerint a balesetet megelőzhette volna a munkálatokat végző cég, ha annak rendje és módja szerint megfelelően kitáblázza a helyszínt, azaz jelölte volna a földkupacot és az átmenetileg megváltozott forgalmi helyzetet, ám maga a balesetet szenvedett sofőr is tehetett volna a megelőzés érdekében. Megállapításra került ugyanis, hogy az illető az adott útszakaszra érvényes 50 km/h-s sebességkorlátozást nem tartotta be, ehelyett 64 km/h-val haladt, ráadásul fokozott figyelemmel kellett volna hajtania, hiszen a baleset idején még sötét volt, az időjárás pedig esős, ködös.
Sajnos egy, a szabályosan közlekedő autóban utazó nő az ütközésben súlyosan megsérült. Teljes gyógyulásához mintegy 40-45 napnyi egészségügyi ápolásra volt szüksége, és sajnos a jobb szemére meg is vakult.
Az ügyészség ennek megfelelően mind a cég adminisztrátorával szemben, mind a sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményezett. Igen ám, viszont a bíróságon addig-addig tologatták az aktákat, míg a bűncselekmény elévült, így mindkét érintettet felmentették.
Kártérítés a fél szemére megvakult nőnek
A baleset idején mindössze 46 éves nőnek teljesen megváltozott az élete az incidens következtében, és sajnos nem a jó irányba. Szemét hiába műtötték meg, látását nem nyerte vissza, így addigi munkahelyét fel kellett adnia, hiszen nem tudta teljesíteni a tőle elvártakat. Jelenleg takarítóként dolgozik, viszont meggyőződése, hogy ha nem történik ez a szerencsétlenség vele, korábbi munkahelyén ma, 53 évesen is megállta volna a helyét.
Férje hozzátette, hogy a nő a baleset miatt hosszú időre kiesett a munkából, és noha korábbi alkalmazója nem rúgta ki őt közvetlenül, visszatérése után olyan feladatokkal bízta meg, melyek végső soron rákényszerítették a feleségét arra, hogy önként kilépjen.
Az elszenvedett trauma miatt a család és jogi képviselőjük 100.000 eurós kártérítésre tartott igényt, viszont ezt a bíróság túlzónak találta és 40.000 euróra csökkentette az odaítélt összeget, melyet a biztosítónak kell majd kifizetnie.