„Emberek hogyan tehetnek ilyet!?” – Megrongálták Kis Grófo édesapjának sírját


Nem akart hinni a szemének Kis Grófo, amikor meglátta, hogy felfeszítették szeretett édesapja sírját.
Kis Grófo számára fájdalmas emlék kötődik 2020 óta minden év végéhez: december 3-án volt három éve, hogy édesapja, Kozák László, azaz Nagy Grófo tragikus hirtelenséggel elhunyt a koronavírus következtében. A családnak azóta sem sikerült feldolgoznia teljesen a veszteséget. Nagy Grófo csupán 49 éves volt, tavaly az 52. születésnapján mellszobrot avattak az emlékére. Igen ám, de hiába hunyt el már több éve Nagy Grófo, nem nyugodhat békében, ugyanis huligánok megrongálták a sírját. A temetőből osztott meg friss képet a történtekről a fia a közösségi oldalán, aki tejesen kiborult.
"Óriási fájdalom ért ma engem és családomat! A mai napon családtagom hívott fel telefonon, hogy drága, szeretett édesapám sírját eddig ismeretlen elkövetők megrongálták. A hír hallatán azonnal indultam Szolnokra, ahol megdöbbentő látvány fogadott. Édesapám sírhelyét felfeszítették, vélhetően értéktárgyak után kutatva. Nem tudom és nem akarom elhinni, hogy emberek hogyan tehetnek ilyet!? Nagyon fájó sebek kerültek felszakításra, remélem és bízom a nyomozóhatóságban, hogy kiderítik, kik követték el ezt a szörnyű bűncselekményt. És bízom az igazságszolgáltatásban, hogy meg fogják kapni méltó büntetésüket az elkövetők! A helyszínelés még mindig tart, a feljelentésemet megtettem. Isten mindent lát és mindent hall" - fakadt ki Kis Grófo.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.