Elítélték a férfit, aki több ezer lejt lopott egy szatmári bankautomatából


2022 januárjában egy szatmári lakos készpénzt szeretett volna felvenni a bankszámlájáról, ám a bankautomata súlyos hibát vétett: noha a számláról levonta a összeget, a készpénzt nem adta ki – legalábbis nem annak a személynek, akit jogosan megilletett volna.
A Szatmár.ro információi szerint az eset Szatmárnémetiben, egy, a Hegyi úton található banknál történt. A sértett behelyezte kártyáját a gépbe és beütötte a PIN-kódot, majd azt is megadta, hogy 3000 lejt szeretne felvenni a számláról. Az ATM ezt követően visszaadta a kártyát, a készpénz és a nyugta kiadása azonban elmaradt, holott a gép a befejezettnek gondolt tranzakció után visszaállt az alaphelyzetbe. Gondolván, hogy csak valami hibáról lehet szó, a férfi ismét megpróbálta felvenni a kért összeget, viszont az eredmény ez alkalommal is ugyanaz lett.
Annak érdekében, hogy ne tartsa fel a hátánál ácsorgókat, a férfi ellépett a géptől. Amint azonban az utána várakozó személy is végzett, az ügyfél ismét megpróbálkozott a készpénzfelvétellel. Ekkor gond nélkül, kétszer is sikerült a 3000 lejes készpénzfelvétel, a banki applikációt ellenőrizve azonban a férfi megdöbbent: a 6000 helyett már 9000 lej hiányzott a számlájáról – történt ez annak ellenére, hogy az első próbálkozása során nem is járt sikerrel.
A férfi jelentette az esetet a banknak és a hatóságoknak, akik visszanézték a bankautomata kamerája által készített felvételeket. Megállapították, hogy a géphez a férfi után két másik egyén, pontosabban szólva két másik férfi lép oda. Egyikük a kezében szorongatja a bankkártyáját, ám még mielőtt azt benyomhatta volna a gépbe, az ATM készpénzkiadó nyílásában egy köteg pénz jelent meg. Olvasóink jól sejtik, az a köteg pénz volt ez, amit korábban a gép a jogos igénylőnek nem akart kiadni. A férfi felmarkolja az összeget, majd anélkül, hogy megszámolná, azonnal zsebre is vágja azt. Ezt követően mindketten sietősen távoznak az automatától.
A rendőrségnek a kamera által rögzített képsorok alapján sikerült azonosítani a két férfit. Mint kiderült, a 3000 lejt zsebre vágó férfi valóban szeretett volna készpénzt felvenni az automatából, viszont mindösszesen 100 lejt, hogy rendezhesse a másik felé való tartozását. S bár nagyon jól tudta, hogy az előtte álló személynek meggyűlt a baja az ATM-mel, azaz a kiadott készpénz több mint valószínű, hozzá tartozik, a férfi, abban reménykedve, hogy tettére soha nem derül fény, inkább zsebre vágta a jogtalanul szerzett összeget.
Amint azonban a több ezer lejt elcsaklizó férfi rájött, hogy a hatóságok beazonosították, elnézéskérések közepette visszafizette a jogos tulajdonosnak a pénzt.
A 28 éves férfit végül minősített lopás vádjával bíróság elé állították, nemrégiben pedig meg is született az ítélet. Az illetőre 8 hónap szabadságvesztést szabtak ki, melynek letöltését 2 évre felfüggesztették, valamint ezen felül 60 napnyi közérdekű munkát is végeznie kell.