Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Elhunyt a három héttel ezelőtti baleset túlélője

Bede Emőke
Bede Emőke
Július. 28. 2025. Hétfő 09:25
Elhunyt a három héttel ezelőtti baleset túlélője
Fotó: oradea24.ro

Lesújtó hírről számolt be hétfő reggel annak a 46 éves férfinak a családja, aki július 7-én szenvedett súlyos közlekedési balesetet a nagyváradi körgyűrűn: a családfő közel három hét után elhunyt.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a balesetet július 7-én, hétfő délelőtt 10 óra 16 perckor jelentették a 112-es segélyhívón. A rendőrségi közlemény szerint egy 37 éves, nagyváradi férfi teherautójával épp Nagyvárad–Bors irányban haladt, amikor eddig tisztázatlan okok miatt nem csökkentette járműve sebességét és nem tartott megfelelő oldaltávolságot sem, ezért hátulról beleütközött egy másik járműbe, amely a menetirány szerinti jobb oldalon, részben a külső sávban állt. A rendőrség közölte: a második jármű nem volt megfelelően jelölve, nem helyeztek el mögötte elakadásjelző háromszöget, és vezetője sem tartózkodott a volánnál. Az ütközés pillanatában egy 51 és egy 46 éves szatmári férfi az út mentén álló gépjármű közvetlen közelében tartózkodott, és sajnos mindkettőjüket elütötték. Az 51 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a másik áldozatot pedig rendkívül súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

 

"Mély fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy elhunyt az, aki barát, testvér, de mindenekelőtt APA volt. Három héten át tartó, folyamatos küzdelem után a Jó Isten magához vette őt a Mennyek országába, fájdalmat hagyva maga után. A virrasztásról és a temetésről később adunk tájékoztatást. Isten nyugtasson, Apu. Meg fogom tartani az ígéretem, és továbbra is vigyázni fogok a családra, ahogyan eddig is tettem. Te pedig onnan fentről vigyázz ránk" - osztotta meg közösségi oldalán az elhunyt fia.

 

A férfit az elmúlt három hétben a nagyváradi kórház intenzív osztályán kezelték, s noha a napokban gyűjtés is indult a kezelések és a majdani rehabilitáció költségeinek fedezésére, életét már nem sikerült megmenteni.