Életüket áldozták a szabadságért és hazánk jövőjéért. Az aradi tizenhármakra és Gonzeczky Jánosra emlékeztek Szatmárnémetiben

Sok szatmári gyűlt össze vasárnap délelőtt a Zárda templom előtt, hogy elhelyezze az emlékezés és a tisztelet koszorúját Gonzeczky János római katolikus tábori lelkész emléktáblája alá. A budai születésű, ám Szatmárnémetihez ezer szállal kötődő pap egyike azoknak, akik áldozatául estek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő vérszomjas osztrák megtorlásoknak. 

Gonzeczky Szatmárnémetiben kezdte lelkészi pályafutását és Hám János püspök megbízásából ő vezette a Zárda templom építését. Az alig 46 éves papnak azért kellett meghalnia 1849. október 8-án, mert a szabadságharc idején szószékről hirdette Kossuth Lajos kiáltványát, majd később a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt.

A tábori lelkész emléktáblájánál zajló megemlékezést a Szózat közös eléneklése nyitotta meg, majd elsőként Román János római katolikus lelkész és Varga Szilárd Csaba református lelkipásztor mondott imát. 

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy városunk egyik papja, Gonzecky János tábori lelkész, az 1848-49-es magyar szabadságharc vértanúinak sorába tartozik. Bárcsak az ő áldozata arra ösztönözne bennünket, hogy mi is bátran kiálljunk szabadságunkért és jogainkért, és használjuk a keservesen kiharcolt szabadságunkat a közjó érdekében! Ha az egyéni karrier, a nagyobb kenyér vagy a külföldön ígért még nagyobb szabadság oltárán feláldozzuk ezeket a nehezen kivívott jogokat, akkor méltatlanok vagyunk a bátor vértanúk örökségéhez.

Büszkék vagyunk, hogy Gonzecky János szatmári római katolikus pap a Zárda építésével ilyen felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értéket hagyott ránk. E kincs valódi értékét akkor ismerjük fel igazán, ha mindannyian használjuk és imádkozunk benne.

Ma különösen is emlékezünk az aradi vértanúkra, akik életüket áldozták a szabadságért és hazánk jövőjéért. Tizenhárom hős, akik mindvégig hűségesek maradtak a nemzethez, és példájukkal tanítanak minket a bátorságra, hűségre és áldozatkészségre. Az ő vértanúságukból fakadó bátorság vezessen minket is, hogy hazánkért és népünkért mindenkor készek legyünk áldozatot hozni. Áldd meg őket, Uram, és tedd gyümölcsözővé áldozatukat nemzetünk javára!” – hangzott el Román János imádságában.

Varga Szilárd Csaba pedig így imádkozott: „Ma itt a magyar Golgotán állva, megköszönjük mártírjaink hűségét, áldozatát és azt, hogy nem futamodtak meg a félelmes küldetés láttán. Úgy, amint egykor drága Megváltónk Jézus Krisztus sem fordult vissza a Via Dolorosáról, a szenvedés útjáról, hanem bátran vállalta a halált úgy, hogy a kereszten függve is értünk imádkozott. Tette mindezt azért, mert tudta, hogy feltámadásának fénye pár nap múlva győzedelmesen ragyogja be majd a világot erőt adva a meggyötörteknek, a reményvesztetteknek, a félelmes szívűeknek. […] Légy nemzetünk, népünk vezetőivel és adj nekik erőt, bölcsességet, hogy rendíthetetlenül álljanak meg mindenkor a világ hatalmasaival szemben, hitünk és magyarságunk védelmében. Segítsd őket, hogy a béke fehér galambjaként tündököljenek mindenkor háborgó világunk viharos egén. Minket pedig taníts, Istenünk, hálával emlékezni vértanúinkról, hitünk hőseiről és áldozatukkal ints mindig bennünket arra, hogy bármily nehéz a kereszt, bármily göröngyös az élet és a jövő ösvénye, soha ne hagyjuk hitünket és nemzetünket. Ámen.”

Az áldásokat követően Magyar Lóránd, az RMDSZ parlamenti képviselője mondott beszédet. Magyar Lóránd felelevenítette az aradi tizenhármak emlékét, mondván, „ők képesek voltak az önös érdekeiken felül emelkedni, s nekünk már csak a kikövezett úton kell haladni, akár behunyt szemmel is, hiszen, ha a népet szolgálod, akkor sohasem tévedhetsz. S ha nekünk most az a feladatunk, hogy a lakosság életét megnehezítő kormány ellen lázadunk szavainkkal, terveinkkel és cselekedeteinkkel, akkor ezt fogjuk tenni. S a mi erőnket önök adják.”

A képviselő után dr. Szőcs Péter Levente történész idézte vissza a 175 évvel ezelőtti eseményeket, különös tekintettel mindazokra, amelyek Gonzeczky halálához vezettek. „Gonzeczky Jánosnak az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét és főleg annak megtorlását akkor értjük meg, ha látjuk kettős szerepét: tábori lelkészként római katolikus pap, ugyanakkor katona is – mindkét minősége különös lojalitást igényelt, hiszen a papságot és a katonaságot tekintették a birodalom tartóoszlopainak. Ezért tehát a különösen szigorú és kemény megtorlás” – magyarázta a történész, majd ismertette azt is, hogy mivel szolgált rá Gonzeczky a kötél helyett golyó általi halálra „enyhített” ítéletre.

„Az aradi tizenhárom sorsáról érkező hírekkel együtt, a pesti kivégzések mélyen megrázták az egész országot, a lelkeket a gyász és a jogtalanság keserűsége öntötte el. A példátlanul kegyetlen megtorlás azonban nem érte el célját: a nemzet nem tört meg, hanem a mártírokat nem feledve tűrt és várt” – hangsúlyozta beszéde végén Szőcs Péter Levente.

Az eseményen Máthé Abigél és Csatári Bence, a Református Gimnázium diákjai szavaltak, a Barátság Nyugdíjas Klub dalköre pedig citerakísérettel adta elő a „Jaj de szépen süt az őszi nap sugára” című éneket. A megemlékezés utolsó mozzanataként a résztvevők elhelyezték koszorúiak a tábori lelkész táblájának, majd közösen énekelték el a Himnuszt.