EKE Szatmárnémeti szervezete: Kőszegremetei megemlékezés - Képgaléria

Idén is mint annyi év óta, az Erdély Kárpát Egyesület Szatmárnémeti szervezetének tagjai ellátogatnak Kőszegremetére a Széchényi obeliszkhez, ahol az 1848-as szabadságharc hősei emléke előtt tisztelegtek. Erről Bartha Botond Zsolt beszámolóját közöljük, aki egyben túravezető is volt, Szabó Katalinnal közösen.

„A teljes csapat három módon közelítette meg a koszorúzás helyszínét. Voltak akik Szatmáron 07:30-kor találkoztak a Székesegyház előtt és innen bringáikkal tekertek a célig. Mások vonattal vitték Szinérváraljáig drótszamaraikat, majd Avasújvárosban futottak össze a Szatmárról érkező bringásokkal.

A legnépesebb csapat autóval érkezett, mivel ők a koszorúzást követően bejárták a kőszegremetei szőlőst.

A teljes csapat 11 órakor találkozott az obeliszknél, ahol megkoszorúztuk azt és elénekeltük a Himnuszt.

Ezt követően a kerékpárral érkezők folytatták útjukat érintve Kányaházát, Túrterebest, Túr mentét, végezetül Mikola irányából érkeztek vissza Szatmárra, csaknem 120 km-t téve meg.

A kisautókkal érkezők a kőszegremetei pálinkafőzőnél hagyva járműveiket elindultak a szőlősbe, eleinte sárosabb szekérúton haladt a társaság, de nem volt panasz, még a résztvevő 25 gyerek sem lázongott, talán hozzá vannak ők már szokva. A gerincre felérve szárazabb lett az út és pár száz méter megtétele után el is jutottunk Sike Laji bá szőlőséhez, ahol egy szalonnasütéssel egybekötött nagyobb pihenőt tartottunk.

Itt míg a szülők sütöttek, beszélgettek a 25 gyerek zsivajjal töltötte meg szőlőst, önfeledten játszottak, szaladgáltak, viháncoltak, edzették a fa nyársakat a tűzben.

Az elemózsia elfogyasztását és a kedves szomszéd finom házi borának megkóstolását követően mindenki ügyesen összeszedte a cuccait, külön figyelmet fordítva arra, hogy ne hagyjunk semmit hátra, hisz amit felhoztunk le is bírni fogjuk. Záró akkordként még a gyerekek megkapták a megérdemelt kis bakancs pecséteket a pontgyűjtő füzetjeikbe.

Egy másik úton fordultunk vissza, itt présházak között vezetett az út. Megtekintettük a 100 éves prést, megkóstoltuk a szépen kiépített hideg vizű forrást, de leginkább az ébredő tavaszi természetben gyönyörködtünk.

Az autókat elérve búcsút intettünk egymásnak és ki-ki elindult vissza a nagyvárosba.

Úgy gondolom, hogy úgy a kerékpárosok, mint a gyalogtúrázók is egy tartalmas szombat délelőttöt tudhattak maguk mögött, ahol a kellemest a hasznossal kötötték össze.

Mi így emlékeztünk meg hőseinkről.“