Egy felnőttfilmből szemelte ki a feleségét, kisfia anyját Hujber Feri


A színész számára a hűség nem a testiségben, hanem a lelki kapcsolatban nyilvánul meg. Hujber Ferenc úgy érzi, megtalálta a tökéletes társat Krisztina személyében, aki megérti őt.
Hujber Feri az interneten keresztül ismerkedett meg a feleségével, Szőke Krisztával, akitől három éve egy fiúgyermeke, Regő született. A színész már az első üzenetváltáskor tisztában volt párja felnőttfilmes múltjával, de ez egy cseppet sem zavarta, mivel olyan társra vágyott, aki – hozzá hasonlóan – nem monogám típus.
– A kezdetektől fogva tisztában voltam azzal, hogy a párom mivel foglalkozik, hiszen több videóját is láttam, mielőtt megismerkedtünk volna. Sőt, pont ennek apropóján írtam rá először, mivel annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy szerettem volna a személyiségét is megismerni– mondta lapunknak a színész Herczeg Zoltán Divatmajom a ketrecben című könyvének bemutatóján.
A párom örült annak, hogy nekem tetszik a munkája, és nem zavarta, hogy én ennek kapcsán kerestem meg, mivel sokáig azt gondolta, soha nem talál olyan férfit, aki ezt el tudja fogadni, így magányosan kell majd leélnie az életét.
Hujber elárulta, már az első randevún tudta, hogy számára Kriszta az igazi, amiben az is megerősítette, hogy hasonlóan gondolkodnak a monogámiáról.
Tizenöt évig éltem monogám kapcsolatban, amit nem tudtam betartani, és rá kellett jönnöm arra, hogy olyan társra van szükségem, aki számára a hűség szintén nem testiségben, hanem sokkal inkább egyfajta lelki kapcsolatban nyilvánul meg. A szerelmem erről ugyanígy vélekedik, és ez szintén egy olyan egyezés volt kettőnk között, ami biztossá tette, hogy nekünk egymás mellett van a helyünk
– fejtette ki a színész, aki szeretné, ha a párját valóban megismernék az emberek, és többet látnának benne egy felnőttfilmesnél.
– A párom a legtisztább szívű, legkedvesebb ember, akit valaha ismertem, és nagyon magas az érzelmi intelligenciája. Most is hatalmas áldozatot hozott értem azzal, hogy egyedül van Angliában a gyermekünkkel, amíg én itthon dolgozom. Persze, próbálok hazautazni, amikor csak tudok, de nyilván a gyereknevelés oroszlánrészét jelenleg a szerelmem végzi, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Hujber Ferenc el tudja képzelni, hogy a jövőben családostól hazaköltöznek Magyarországra, ám elsősorban a hároméves gyermekük érdekeit tartja szem előtt.
– A kisfiam most óvodába jár, és nem szeretnénk kiszakítani a környezetéből. Angolul és magyarul is beszél, és csak akkor költözünk haza, ha találunk neki egy kiváló angol óvodát. Az a cél, hogy minimalizáljuk a környezetváltozás okozta traumát. Persze, ez még a jövő zenéje, de előbb-utóbb komolyan el kell gondolkodnunk a költözésen, mivel egyre több az itthoni munkám – mondta a színész, aki hosszú kihagyás után tért vissza a hivatásához, amiben fontos szerepet játszott, hogy letette a marihuánát.
– Régen nagyon sokat füveztem, ami eltompította az érzéseimet, és nem voltam biztos benne, vajon ki tud-e még váltani belőlem izgalmat a színpadra lépés. Ám egy éve elhatároztam, hogy felhagyok a füvezéssel, amit elsősorban a családom érdekében tettem, hogy olyan férfi legyek, akit megérdemelnek, és ne egy függőt lássanak. S ez a váltás magával hozta azt is, hogy visszatértek az érzéseim, így ismét azzal az izgalommal és boldogsággal tudok színpadra lépni, mint korábban.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.