Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Egy álom beteljesült: Ünnepi istentiszteleten adtak hálát a Református Gimnázium megújulásáért - Képgaléria

Bajnai Botond
Bajnai Botond
Október. 24. 2025. Péntek 15:41
Egy álom beteljesült: Ünnepi istentiszteleten adtak hálát a Református Gimnázium megújulásáért - Képgaléria
Fotók: Bajnai Botond

Történelmi jelentőségű napot ünnepelhetett október 24-én, pénteken a Szatmárnémeti Református Gimnázium közössége. Az elmúlt évek során teljesen megújult iskolaépületet ezen a napon adták át ünnepélyes keretek között, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyar Kormány összefogásának gyümölcseként.

 

Az esemény ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a szatmárnémeti Láncos-templomban, ahol Ft. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét az Apostolok cselekedetei 9. fejezetének 15–16. versei alapján. Prédikációjában arra emlékeztetett, hogy az ember sokszor csak pillanatokat lát, Isten azonban a teljes képet, az üdvtörténet egészét ismeri. Hangsúlyozta: a Református Gimnázium is Isten akaratából született, és több évszázados története annak a bizonyítéka, hogy a hit ereje képes megtartani közösségeket még a legnehezebb időkben is. „Ez az iskola nemcsak tanintézmény, hanem lelki műhely is, ahol a diákok nemcsak tudást, hanem Krisztus szeretetét is megtapasztalhatják. Legyen ez a hely továbbra is olyan közösség, ahol a tanulás és a hit egymást erősíti.” Rámutatott: a Református Gimnázium története soha nem volt könnyű, és a jövő sem lesz mentes a kihívásoktól, mégis érdemes vállalni „a hit szép és nemes harcát”. Zárásként áldást kért az iskola tanáraira, diákjaira és mindazokra, akik a református oktatás ügyéért munkálkodnak.

 


Az igehirdetést követően az iskola kórusa ajándékozta meg az egybegyülteket egy csodás énekszámmal, majd Gulyás Gergely, Magyarország Miniszterelnökségét vezető minisztere mondott ünnepi beszédet: hangsúlyozta: olyan korban élünk, amikor közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van, és rajtunk múlik, megőrizzük-e, majd gyarapítjuk-e a templomot és iskolát védő református elődeink örökségét. „Európa ma feledni akarja, hogy hitünk kultúránk alapja. Nyugat-Európa társadalmai először a hitet tagadták meg, ennek következtében elvesztik kultúrájukat és önazonosságukat is” – figyelmeztetett a miniszter, hozzátéve, hogy bár életszínvonalban és termelékenységben lehet mit tanulni Európától, mindez mit sem ér, ha közben elveszítjük keresztény hitünket és kulturális identitásunkat. A miniszter felidézte az iskola csaknem ötszáz éves történelmét, amely során a gimnázium „át- és túlélte a történelem viharait”, megmaradva a református oktatás és a magyar közösség egyik legfontosabb bástyájának. „Az intézmény felújítása nemcsak a mintegy 750 diák mindennapjait teszi könnyebbé, hanem nagyszerű befektetés a magyar jövőbe is” – fogalmazott Gulyás Gergely.

 


Ezt követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólt a jelenlévőkhöz: az átadás nem csupán egy épület megújulásának pillanata, hanem a közösség értékválasztásának ünnepe is. „Azért építjük és támogatjuk, ha kell, meg is védjük iskoláinkat, mert az iskola az egyik olyan hely, ahol egy nemzet megőrzi és mindig megújítja önmagát” – mondta. A politikus emlékeztetett: a gimnázium évszázadok óta a református szellemű nevelés bástyája, ahol a tantárgyak mellett erkölcsi irányt és világlátást is kapnak a diákok – azt, mit jelent magyarnak lenni, megmaradni és közösséget építeni a Partiumban és Erdélyben.

 


Ezt követően versek és újabb énekek csendültek fel, majd dr. Király Lajos esperes köszöntötte az ünneplőket, majd beszédében hangsúlyozta: egy iskola átadása mindig ünnep, hiszen ilyenkor „egy város szívében új élet fakad”. Azonban – tette hozzá – nem az a legfontosabb, milyen magasra nő egy épület, hanem hogy milyen mélyen gyökerezik a hitben, a tudásban és a közösségben. Az esperes arra figyelmeztetett, hogy a mai társadalomban, ahol a statisztikák szerint a fiatalok jelentős része félbehagyja tanulmányait, különösen nagy szükség van olyan iskolákra, amelyek segítenek a diákoknak önmaguk felfedezésében és abban, hogy megtalálják saját elhivatásukat.

„A legtöbben nem a képességek hiánya miatt adják fel, hanem mert hiányzik a belső motiváció és az önismeret. Pedig mindannyiunkban ott rejlik valamilyen kegyelmi ajándék, amit csak hitben és szeretetben lehet kibontakoztatni” – fogalmazott. 

Király Lajos köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal és kitartásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a felújítás megvalósulhasson. „Közös hitünk és szorgalmunk révén az álomból valóság született, s most itt áll előttünk egy épület, amely nemcsak szebb, hanem lelki értelemben is erősebb, mint valaha” – zárta gondolatait az esperes.

 


Ezt követően Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere intézett igen személyes hangvégelű beszédet a hallgatósághoz: „Ezer szállal kötődik szatmári magyar közösségünk ehhez az épülethez – én magam is ide jártam, kölcseysként. Ez az iskola nem csupán intézmény, hanem közösségünk lelki és szellemi otthona, ahol nemzedékek nőnek fel hitben, keresztény értékrendet követve” – mondta. A polgármester köszönetet mondott a Magyar Kormánynak, a Református Egyháznak, az RMDSZ-nek és az önkormányzatnak a közös munkáért, amely lehetővé tette az iskola megújulását. „Ez az együttgondolkodás és együtt dolgozás segít minket ahhoz, hogy legyen magyar jövő itt, Erdélyben, Partiumban, Szatmárban” – hangsúlyozta.

 


A felszólalók sorát Póti Euárd iskolaigazgató zárta: az iskolaigazgató a gondviselés gondolata köré építette beszédét: Mint mondta, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumnak csaknem ötszáz éves, kalandos története mindvégig Isten gondviselésének köszönhetően maradhatott fenn. „Ez a gondviselés hozott ma is bennünket is össze, ide, ebbe a gyülekezetbe – az a láthatatlan kéz, amely évszázadok óta irányítja ennek az iskolának a sorsát” – fogalmazott. Az igazgató szerint ugyanez a gondviselés ébresztette rá a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Magyarország Kormányának képviselőit is arra, hogy a gimnázium megújítása olyan ügy, amely mellé érdemes odaállni. „Ez a felismerés indított el egy összefogást, amelyben helyet kaptak az egyházkerület és az egyházmegyék vezetői, az RMDSZ különböző szintű szervezetei, vállalkozók, szakemberek, kivitelezők és magánszemélyek egyaránt” – mondta Póti Eduárd. Hozzátette: az elmúlt évek közös munkája nemcsak az épület megújulását, hanem egy hitben és célokban megerősödött közösség megszületését is jelentette. „Hálásak vagyunk mindenkinek, aki akár egy kicsiny követ is odébb tett ezen az úton – mert mindannyian részesei lettek annak a csodának, hogy a Református Gimnázium újra méltó otthona lehet a hitben és tudásban való növekedésnek.”

 

 

Az ünnepi istentiszteleket és az azt követően beszédeket követően a templomból az iskola udvarára vonultak át a résztvevők, ahol sor került a szalagátvágásra és a püspöki áldásra, majd az iskola néptánccsoportja is fellépett, végül pedig a vendégek megtekinthették a megújult épületet, az osztálytermeket, és a tanári szobát is.

 


Új korszak kezdődik

A több mint 1,3 milliárd forint értékű beruházás 2019-ben kezdődött el, a magyar kormány támogatásával és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatai révén. A munkálatok során megújult az iskola teljes, több mint 4000 négyzetméteres épülete, beleértve a kommunista időszakban hozzáépített szárnyat is. Lebontásra került a régi, elavult vizesblokk, helyette egy új, modern épületrész és felvonó (lift) épült. Megújult a sportcsarnok, a teljes udvar, valamint új sportpályát is kialakítottak, amely a diákok testi nevelését és közösségi életét is szolgálja.
 

A Szatmárnémeti Református Gimnázium ünnepélyes átadása nem csupán egy épület felújítását jelenti, hanem a hit, a tudás és a közösség összetartozásának új megerősítését. A megújult falak között a diákok immár modern, méltó körülmények között folytathatják tanulmányaikat – abban a szellemben, amelyet a gimnázium több száz éve képvisel.