Egy 29 éves, ittas mopedes ütközött autóval az Avasban


Újabb ittas vezetésből fakadó baleset történt vasárnap este Szatmár megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 8-án, 20 óra 40 perc körül a 109K jelzésű megyei úton, Tartolc és Komorzán között történt az eset.
Az elsődleges adatok szerint egy 29 éves bixádi férfi mopeddel közlekedett, amikor elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. Az autót egy 46 éves turci férfi vezette.
A baleset következtében a mopedes megsérült, a mentők kórházba szállították. A helyszínen mindkét sofőrt alkoholszondával ellenőrizték: míg az autóvezető negatív eredményt produkált, addig a mopedes leheletében 1,16 mg/l alkoholt mutatott ki az etilométer – ami rendkívül magas értéknek számít.
A rendőrök azt is megállapították, hogy a 29 éves férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal egyetlen járműkategóriára sem.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a hatóságok a körülmények tisztázásán dolgoznak.