Drónnal röptették át a határon a cigit


Nem épp a hagyományos úton próbáltak ukrán cigarettát becsempészni Romániába, de ezúttal nem volt szerencséjük a törvényszegőknek.
Szeptember 6-án kora reggel, negyed hat körül szolgálatban lévő határrendészek járőrözés közben Turc közelében egy zajra lettek figyelmesek, melyek egyértelműen egy kis méretű repülő eszköztől, egy dróntól származtak. Azt is észre vették, hogy a figyelmüket felkeltő drón átmegy az ukrán-román határon.
Több se kellett a hatóság embereinek, a drón nyomába eredtek, hogy kövessék annak útját, s a területet átvizsgálják. Ekkor a határ közelében egy személyt is megláttak, akinek az ott tartózkodása nem volt indokolt ilyen korai órában.
A járőrök megfigyelték, hogy az érintett felvett egy kis méretű csomagot, majd elindult vele, s ebben a pillanatban le is csaptak rá.
Az akció során elfogott férfi egy 25 éves ukrán állampolgár volt, akinek a közelében további két, kis méretű csomagot fedeztek fel a román hatóság emberei, amelyekben ukrán gyártású cigaretták voltak.
Az esetről a román határrendészek azonnal értesítették ukrán kollégáikat is, az elfogott ukrán férfit pedig a határrendészet székházába szállították.
Itt számba vették a kis méretű csomagok tartalmát: összesen 960 csomag cigarettát sikerült a drón segítségével átröptetni a határon, amelynek értéke megközelítőleg 11 232 lej. Természetesen a cigarettákat lefoglalták.
A hatóság emberei csempészés ügyében folytatják a tovább vizsgálatot. Az ukrán férfit 24 órára őrizetbe vették.