2018-09-24 06:26:07• hírek • közlemény

dráMa fesztiválon a magyar dráma napján

A Harag György Társulat a székelyudvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozó fellépője volt, a tavalyi évhez hasonlóan pedig a szatmári produkciókat a magyar dráma napján, szeptember 21-én játszották a fesztivál programjában.

Pénteken 18 órai kezdettel a Tomcsa Sándor Színház dráMÁzó büféjében volt látható a Dragomán György írásai alapján összeállított Vasvonó című előadás. Ennek alkotói és főszereplői Frumen Gergő színművész és Székely Alpár, a filharmónia szimfonikus zenekarának tagja. Az előadásban a színművész és a hegedűművész arra tesznek kísérletet, hogy a szöveg és a zene fúzióján át meséljék el a hegedűművésznek szánt fiú történetét.


Pénteken 19.30 órai kezdettel a színház nagytermében, színpadi nézőtéren volt látható a Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, aki rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató.


„Az előadás vallomás a színészmesterségről, a művész félelmeiről, a színpad félelmetes varázsáról. Az alkotók Shakespeare urat hívták segítségül, és a színész tizenkét arcát mutatja meg. Drámában és komédiában, klasszikusban és kortársban félelmetes tehetséggel és lefegyverző humorral vizsgálja a színpadi jelenlétet” – írta a darabról Simon Judit, az Erdélyi Riport (erport.ro) színikritikusa.


A Tizenöt próbálkozás a színészetre nemrég a debreceni DESZKA Fesztivál, Magyarország legrangosabb kortárs drámafesztiváljának a meghívottja volt.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: