Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Déryné Program - Színház mindenkinek!

Bede Emőke
Szatmár.ro
Július. 28. 2025. Hétfő 10:58
Déryné Program - Színház mindenkinek!

2025 júliusában ismét megrendezésre került a Déryné Színjátszó Tábor Sátoraljaújhelyen, amely idén is számos fiatal tehetséget vonzott az ország minden tájáról, illetve a határon túlról. Az eseményről Bodnár Dorottya, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X.D osztályos diákjának beszámolóját közöljük.

 

"A résztvevők különböző műhelymunkákon vettek részt, melyekben kibontakozhattak és megvalósíthatták ötleteiket. Ezen műhelymunkák figyelmet szenteltek a színpadi mozgás és improvizációnak, a táncnak, a zenének és a prózának is egyaránt. A táborvezetők odafigyeléssel és elszántsággal dolgoztak, hogy a diákok résztvegyenek érdekes, gördülékeny és gondosan kigondolt programokon. Híres magyar együttesek, előadók koncertjein vehettünk részt. A Máklikőr, a 4s Street és Dánielfy is közrejátszott a felhőtlen hangulat megteremtésében és a felejthetetlen emlékek szerzésében. A klasszikus zene értékeit pedig Bogányi Gergely, zongoramester juttatta el hozzánk. Minden táborozó megtalálhatta a számára megfelelő workshopot és előadást.

 

A Déryné Szinjátszó tábor számomra nagyon fontos, hiszen a tábor ideje alatt több napot együtt tölthetek a tőlem több száz kilométerre elő barátaimmal, akikkel ritkán találkozhatok, illetve minden évben új embereket ismerhetek meg, kikkel a kapcsolatom a tábor letelte után is fennmarad."