Curtis újra megkérte Barnai Judit kezét


Curtis tavaly nyáron egyszer már megkérte a szerelme, Barnai Judit kezét. Egy romantikus utazás során, Koppenhágában tette fel a nagy kérdést, amelyre igennel felelt a kedvese. Azonban a lánykérés után az esküvő elmaradt, és úgy néz ki, hogy még jövőre sem fognak oltár elé állni. Ennek ellenére a lelkesedésük nem fogyott el, sőt, a rapper most ismét feltette a nagy kérdést.
Tavaly augusztusban számoltunk be róla, hogy Curtis megkérte Barnai Judit kezét. Az eljegyzésre Dániában került sor. Később kiderült, hogy az általában szókimondó rapper nagyon izgult a lánykérés miatt, és megremegett a lába, amikor eljött a pillanat. Ennek ellenére a lánykérés végül sikerrel zárult, és Judit igent mondott.
A nagy napot eredetileg 2026-ra tervezték, ugyanis a kosárlabdázó mennyasszony úgy képzelte, hogy addigra abbahagyja sportolói pályafutását, de a terv azóta megváltozott. „Tolódik minden, mert én aláírtam a következő szezonra is a csapatomhoz... Már egy hónappal ezelőtt megkerestek, hogy mindenképpen szeretnének megtartani. Iszonyatosan büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy ezt sikerült elérnünk” - mesélte korábban a sportoló, majd hozzátette, hogy aggódott rajta, hogy fogadja majd a híreket a rapper, de olyan jó szezont zárt, hogy egyelőre nem tudta otthagyni a csapatát. Curtis később azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudják, hogy mikorra tűzik ki az új dátumot.
"Nincs erről egyelőre szó, ebben az évben Judie még ugye kosarazik, szóval az biztos, hogy várat magára ez az egész történet, aztán majd meglátjuk. Nyilván szeretnénk esküvőt, szeretnénk közös babát is. Sok időt töltünk együtt, amikor éppen nem dolgozom, neki pedig nincsen kosár, akkor mindig együtt vagyunk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen közösen elöltött, minőségi időnk. Eljárunk randizni, és érdekes, hogy öt év után is ugyanúgy kívánjuk egymást. Szerintem ez egy tök jó dolog."
Annak ellenére, hogy az esküvő dátuma bizonytalan, továbbra is egymás mellett képzelik el az életüket. Ezt bizonyítja az is, hogy Curtis ismét megkérte mennyasszonya kezét. Valószínűleg ez csak egy romantikus gesztus volt, de lényeg a lényeg most a tengerparton tette fel neki a nagy kérdést, amit kövekkel írt ki a homokba. A pár jelenleg a gyönyörű Tenerifén tölti a szabadságát.
A romantikus jelenetet pénteken osztotta meg Judie a 24 óráig elérhető Instagram-történetében. Boldogan árulta el, hogy másodszor is igent mondott.
További izgalmas bulvárhírekért keresd fel a blikk.hu oldalát.