Csűry Bálint nyomdokában: ismét biciklitúrával indult a vakáció Egriben


Immár ötödik alkalommal rendezték meg szombaton Egriben a tanévet lezáró biciklitúrát, amely ezúttal is a vakáció első napjára esett. A Csűry Bálint nyomdokában elnevezésű túra azonban nem csupán sportos kikapcsolódás, hanem egyfajta tisztelgés is a neves nyelvész és nyelvjáráskutató emléke előtt, aki maga is gyakran járta két keréken a környék falvait, miközben gyűjtötte a szamosháti tájszavakat.
A szombati eseményről Hrenyu Péter, a Csűry Bálint Általános Iskola igazgatója, egyben az esemény főszervezője tájékoztatta a Szatmár.ro-t. Mint megtudtuk, a túrázók már reggel kilenc órakor gyülekezni kezdtek az iskolaudvaron, ahonnan a mintegy hetven fős csapat tíz órakor indult útnak. A 29,2 kilométeres útvonal Egri–Újegri–Mikola–Újberek–a Túr töltése–Egri szakaszon haladt végig, majd a résztvevők visszatértek az iskolaudvarra, ahol uzsonna és frissítő várta őket.
Az intézményvezető elmondása szerint az idei túra kifejezetten kellemesre sikerült: az időjárás ideális volt, a csapat pedig jó hangulatban tekerte végig a távot. Természetesen menet közben több pihenőt is beiktattak, hogy mindenki szusszanhasson egyet. A túrán részt vevő gyerekek örömét pedig tovább fokozta, hogy a szervezők apró ajándékkal is készültek számukra: mindenki kapott egy-egy kulacsot – a kisebbek kisebbet, a nagyobbak nagyobbat.
Hrenyu Péter hozzátette: a mostanra már hagyománnyá vált túra ötletét maga a Csűry-életmű ihlette. Az Egriben született nyelvészprofesszor egykoron két keréken járta a vidéket, miközben gyűjtötte kutatási anyagát, munkája gyümölcse, a Szamosháti szótár pedig mindmáig etalonnak számít a nyelvtudományban. Emléke előtt a túra elnevezésével és szellemiségével is tisztelegni kívánnak a helyiek.
A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki a helyi polgármesteri hivatal támogatásáért, név szerint Szabó Elek polgármesternek és Dolhai Endre alpolgármesternek, valamint az Angerita Kft. tulajdonosainak, Halász Jácintnak és Halász Ilonának.
A kedvező időjárásnak, a jól megtervezett útvonalnak és a vidám hangulatnak köszönhetően a biciklitúra idén is igazi közösségi élményt jelentett, így biztosra vehetjük, hogy a következő években is lesz folytatása a kezdeményezésnek.